Nem sikerült lemondatni Liviu Dragneát

A román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága pénteken egy bizalmi szavazáson megerősítette tisztségében Liviu Dragnea pártelnököt, akinek lemondását előző nap három alelnök követelte.

Dragnea széles körű bizalmat kapott. Gabriela Firea bukaresti főpolgármester, a pártelnök egyik fő bírálója, a mintegy nyolc órás tanácskozás után elmondta: az ülés végén Dragnea bizalmi szavazást kért, 39-en szavaztak a pártelnöki tisztségben való maradása mellett, 10-en ellene voksoltak egy tartózkodás mellett.

A zárt ajtók mögött lezajlott tanácskozást követően Liviu Dragnea más számokat közölt. Elmondta, hogy a testületnek 64 szavazati joggal rendelkező tagja van, akik közül 55-en bizalmat szavaztak neki, 8-an a leváltása mellett tették le voksukat és egy személy tartózkodott.

A pártelnök hozzátette, hogy Viorica Dancila miniszterelnök továbbra is teljes mértékben élvezi a bizalmát, és bejelentette: október első hete után kormányátalakítás lesz, amely során azokat a minisztereket cserélik le, akiknek a tevékenységével elégedetlenek.

A PSD elnöke közölte, hogy több résztvevő is a menesztését kérő három alelnök pártból való kizárását javasolta, de végül ő döntött úgy, hogy nem bocsátják szavazásra Fireáék kizárását, amit egyébként Bukarest főpolgármestere is megerősített. A PSD elnöke elmondta: azzal a reménnyel döntött így, hogy véget érnek a belső konfliktusok és csak a kormányzásra összpontosítanak.

A szociáldemokrata pártban szeptember elején robbant ki a nyilvánosság előtt éles vita a főpolgármester és Dragnea között. Az elöljáró, valamint Paul Stanaescu miniszterelnök-helyettes és Adrian Tutuianu szenátusi alelnök azt kifogásolták, hogy a PSD elnöke túl szűk körben hozza meg a döntéseket, amelyek miatt az elmúlt időszakban állításuk szerint a szociáldemokraták több mint tíz százalékot vesztettek támogatottságukból. Azt is kifogásolták, hogy Dragnea bizonytalan jogi helyzetével veszélybe sodorja a pártot.

A PSD elnöke ellen egy második korrupciós per is folyamatban van. Miután az elsőben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, az idén egy másodikban első fokon három év és hat hónap szabadságvesztéssel sújtották. Dragnea fellebbviteli pere október 8-án fog megkezdődni a legfelsőbb bíróságon.

Kapcsolódó cikkünk: Idén ősszel is politikai viszályoktól visszhangzik majd Románia

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »