Konkrét eredménnyel zárul az idei harmadik Korea-közi csúcs

Észak-Korea beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a szingapúri amerikai-észak-koreai megállapodásban foglaltakat – jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott közös sajtótájékoztatóján Phenjanban szerdán.

A két koreai vezető tárgyalásaik végeztével nyilatkozatot is aláírtak erről. Jelenlétükben a két ország védelmi miniszterei pedig átfogó katonai megállapodást kötöttek. A ceremóniát a Pekhvavon állami vendégházban rendezték, ahol a dél-koreai elnököt és kíséretét szállásolták el. Az eseményről készült felvételeken látható, hogy a két vezető kézjegyével látja el a nyilatkozatot, majd kezet ráz egymással. Az idén ez volt a harmadik találkozójuk.

Az aláírást követő közös sajtótájékoztatón Mun Dzse In bejelentette, hogy Észak-Korea az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépések megtételébe egyezett bele: hozzájárult ahhoz, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereljék a jongbjoni nukleáris létesítményt, illetve a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a júniusban született, szingapúri amerikai-észak-koreai megállapodásban foglaltakat.

A legnagyobb észak-koreai atomlétesítményben, a jongbjoni kísérleti reaktorban az urándúsítás mellett atomfegyverek gyártásához szükséges dúsítású plutóniumot is képes termelni Észak-Korea. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) augusztus végén közölte, hogy Kim Dzsong Un tavasszal hangoztatott szándékai ellenére Jongbjonban folytatódik a 2015 decemberében megkezdett „működési ciklus”. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen működő 38North kutatóközpont pedig ugyancsak augusztus végén közölte, hogy műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea leállította a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését, amely egy hónappal korábban kezdődött. Két és fél évvel ezelőtt, 2016. február 7-én onnan bocsátottak fel egy – Phenjan állítása szerint – műholddal felszerelt űrhajót. A Nyugat szerint Phenjan valójában új ballisztikus interkontinentális rakétával hajtott végre kísérletet.

Kapcsolódó cikkünk: Mégsem olyan biztos az észak-koreai leszerelés

Mun a Kimmel közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a két Korea megállapodott abban, hogy „eltávolítanak minden olyan veszélyt, amely háborúhoz vezetne a félszigeten”. A dél-koreai elnök hangoztatta: a teljes atomfegyver-mentesítés a már nem is olyan távoli jövőben megvalósulhat. Mun szerint megállapodás született egy közös katonai bizottság létrehozásáról is, amelynek feladata lesz felmérni a feszültségcsökkentés lehetőségeit, s fenntartani a kommunikációt az esetlegesen felmerülő válságok feloldása érdekében.

„Megállapodtunk, hogy a Koreai-félszigetet a béke földjévé tesszük, amely mentes lesz az atomfegyverektől és a nukleáris fenyegetéstől” – jelentette ki Kim, aki egyben kifejezte azt a szándékát, hogy még az idén szeretne Szöulba látogatni. Amennyiben ez megvalósul, ez lenne az első alkalom 1945 óta, hogy az észak-koreai rezsim vezetője a déli szomszéd fővárosába látogat.

A csúcsot lezáró közös nyilatkozatban a két Korea bejelentette: tengeri és szárazföldi határaik mentén „ütközőzónákat” hoznak létre, hogy elejét vegyék a véletlen katonai összetűzéseknek.

A két Korea a nyilatkozatban vállalta továbbá a keszongi ipari park újranyitását, illetve a Gyémánt-hegységben lévő idegenforgalmi beruházás folytatását. A keszongi ipari parkot 2004-ben nyitották meg, 124 dél-koreai vállalat több mint 124 ezer embert alkalmazott ott. A parkot azután zárták be, hogy Észak-Korea 2016-ban föld alatti atomkísérletet hajtott végre, és – mint állította – hordozórakétával műholdat állított Föld körüli pályára.

A zárónyilatkozat ezen kívül rögzíti: közösen fognak azon fáradozni, hogy elnyerhessék a 2032-es nyári olimpia közös megrendezésének jogát.

Phenjan, 2018. szeptember 18.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (j) Mun Dzse In dél-koreai elnököt fogadja a Koreai Munkapárt phenjani központjában 2018. szeptember 18-án, a háromnapos csúcstalálkozójuk kezdőnapján. A kétoldalú tárgyalások középpontjában az észak-koreai atomfegyverprogram leállítása és a fegyverszünettel véget ért 1950-53-as koreai háború békemegállapodással történő lezárása szerepel. Dél-koreai elnök legutóbb tizenegy éve látogatott az észak-koreai fővárosba. (MTI/EPA/Phenjani sajtóiroda/pool)

A csúcstalálkozó alkalmával No Kvang Csol észak-koreai és Szong Jong Mu dél-koreai védelmi miniszter átfogó katonai megállapodást írtak alá a feszültségek csökkentéséről, valamint arról, hogy elejét vegyék a véletlen katonai incidenseknek.

A dokumentum szerint a két Korea decemberig 11 őrhelyet számol fel a demilitarizált zónában, s repüléstilalmi övezetet hoznak létre a demarkációs vonal mentén. Azt is rögzítették, hogy erőfeszítéseket tesznek, hogy „a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet a béke és a fejlődés övezetévé” váljon. Vállalták, hogy fegyverektől mentessé teszik a határon fekvő, közös ellenőrzés alatt lévő Panmindzsont, és már október folyamán felszedik az aknákat a településhez közeli biztonsági övezetben, amelyet ezután megnyitnak turisták és megfigyelők előtt.

A védelmi megállapodás rögzíti, hogy felkutatják az 1950-53-as koreai háborúban elesett katonák maradványait. A dokumentum szerint aknamentesítésre és az egyéb robbanószerek eltávolítására van szükség, mielőtt az első ilyen közös vállalkozás kezdetét veheti jövő áprilisban.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte a Korea-közi csúcstalálkozó eredményeit, nagyon érdekfeszítőnek nevezte őket. Hangsúlyozta, hogy Kim beleegyezett abba, hogy engedélyezi az ellenőrzéseket a nukleáris létesítményekben, és nemzetközi szakértők jelenlétében végleg leszerelik a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétatelepet. „És közben nem lesznek rakéták vagy atomkísérletek” – jegyezte meg Trump.

Az Európai Unió is reagált, Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatában nagy előrelépésnek nevezte, hogy Észak- és Dél-Korea vezetője konkrét kötelezettségvállalásokat tett a leszerelés, az ellenségeskedés megszüntetése és a humanitárius együttműködés érdekében. Aláhúzta, az Európai Unió minden lehetséges módon kész támogatni a Koreai-félsziget teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelésére irányuló valamennyi erőfeszítést.

Szerdán Mun Dzse In szóvivője azt is bejelentette, hogy Mun és Kim csütörtökön a kínai határon fekvő Pektu-hegyre látogat, amely szakrális jelentőséggel bír minden koreai számára.

Forrás: MTI/TASZSZ/Reuters/AP/Yonhap

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »