Újabb Brexit-ügyi EU-csúcstalálkozó jöhet

Szükség lehet még egy rendkívüli Brexit-ügyi EU-csúcstalálkozó összehívására novemberben, ennek a lehetőségét is meg fogják vitatni az uniós állam- és kormányfők e heti informális salzburgi értekezletén – írta a vezetőknek küldött keddi meghívólevelében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

„A Brexit okozta károk mérséklése közös érdekünk. Sajnos, a megállapodás nélküli kiválás még mindig elképzelhető, de ha felelősen cselekszünk, akkor elkerülhetjük a katasztrófát” – figyelmeztetett Tusk.

Rámutatott, hogy az Egyesült Királyság kilépéséig mindössze mintegy fél év van hátra, ez már a tárgyalások utolsó szakasza, valamint ismételten kiemelte az egyéb megállapodás híján alkalmazható pótmegoldás fontosságát az ír-északír határellenőrzés kérdésében.

A brit kiválás után bennmaradó huszonhét tagország vezetői Salzburgban megbeszélést fognak folytatni Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyalóval.

Brüsszel, 2018. szeptember 13.
Donald Tusk, az Európai Tanács (ET) elnöke (b) és Michel Barnier, az Európai Bizottságnak a brit kiválás (Brexit) ügyében felelős főtárgyalója kezet fognak a megbeszélésük kezdetén az ET Europa building nevű brüsszeli székházában 2018. szeptember 13-án. (MTI/EPA/AP pool/Francisco Seco)

  • Kapcsolódó cikkeink:

A tanács elnöke érintette emellett a migráció témáját is, ugyanis az lesz a szerdán kezdődő kétnapos csúcstalálkozó egyik fő napirendi pontja. Hangsúlyozta, hogy a helyzet rendezése közös feladata a tagállamoknak és az uniós intézményeknek. „Ha egyesek megoldani akarják a válságot, míg mások csak kihasználni, akkor a kérdés megoldhatatlan marad” – fogalmazott.

Mint közölte, nyáron ismét felszínre kerültek a feszültségek a tagállamok között az EU-ba érkező bevándorlókkal kapcsolatban, de remélhetőleg Salzburgban sikerül véget vetni a kölcsönös nehezteléseknek és visszatérni egy konstruktív megközelítéshez.

Donald Tusk azon véleményének is hangot adott, hogy jövő év elején össze kellene hívni az Európai Unió és az Arab Liga közös csúcstalálkozóját, és aláhúzta, hogy fokozni kell a már jelenleg is rendkívül pozitív együttműködést Egyiptommal a migráció területén.

Végezetül az informális EU-csúcson szó lesz még a biztonság, például a természeti katasztrófák, a rendőri együttműködés és a határvédelem erősítésének kérdéséről is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »