Szkripal-ügy: egyre több gyanús részlet kerül napvilágra

A Szkripal-ügyben meggyanúsított, magát egyszerű turistának mondó egyik férfiről, Alekszandr Petrovról 2009 előttről semmilyen adat nincs az orosz központi nyilvántartásban, és az útlevele is arra utaló bejegyzéseket tartalmaz, hogy köze lehet a titkosszolgálatokhoz – jelentette a Bellingcat oknyomozó portál.

„Ez egyenesen ellentmond az orosz elnök szeptember 12-én tett kijelentésének, és a két férfi állításának az RT-n egy nappal később sugárzott interjúban, hogy ők civilek, akik turistáskodni utaztak Salisburybe” – állapítja meg a portál, amely a The Insider Russia nevű honlappal közösen tárta fel a feltételezett elkövetők hátterét.

A Bellingcat megerősítette, hogy a két férfi valóban Alekszandr Jevgenyijevics Petrov és Ruszlan Timurovics Bosirov néven szerepel a lakcímnyilvántartásban, amelynek adatai szerint 2009-ben kaptak legutóbb – ma is érvényes – úgynevezett belső útlevelet, amely gyakorlatilag személyigazolványként szolgál, és minden 14 évesnél idősebb orosz állampolgár számára kötelező.

A nyilvántartásban szereplő Alekszandr Petrov 1979. július 13-án született Kotlaszban, útlevélszáma és fényképe azonos azzal, aki március elején Angliába utazott. A nyilvántartási adatlapok minden esetben tartalmazzák, hogy az illető korábban hol lakott, milyen dokumentumokkal rendelkezett, azokat mikor állították ki, és mikor járnak vagy jártak le. Petrov esetében viszont a 2009-ben kiállított igazolvány előttről semmilyen adat nincs feljegyezve. Az útlevelet adatlapja szerint elvileg azért kapta, mert az előző használhatatlanná vált, de a korábbi papírjának nincs nyoma a nyilvántartásban.

Mindennek tetejébe Petrov dossziéján szokatlan pecsét szerepel, amelyhez hasonlót a portál hatósági forrásai korábban sosem láttak, és a civil útleveleknél ilyet soha nem használnak. A pecsét azt az utasítást tartalmazza, hogy Petrov kartonjából semmilyen információ nem adható ki. Ugyanilyen pecsét szerepel a dossziénak azon az oldalán, ahol a férfi életrajzi adatainak kellene lenniük. Az oldal üres, és a pecsét mellett kézzel azt írták a fejlécére, hogy „Van róla levél. Sz. Sz.”. A portál forrásai szerint az Sz. Sz. a szoversenno szekretno orosz szavak bevett rövidítése, ami annyit jelent: szigorúan titkos. A Bellingcat szerint ez szintén alátámasztja azt a feltételezést, hogy az Alekszandr Petrov fedőnév.

Salisbury, 2018. szeptember 5.
Közterületi kamera videofelvételéről készített és a londoni rendőrség által közreadott képen Ruszlan Bosirov és Alekszandr Petrov a salisburyi vasútállomáson 2018. március 3-án. A brit vádhatóság 2018. szeptember 5-én bejelentette, hogy távollétében vádat emelt az orosz állampolgár Bosirov és Petrov ellen Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés, az MI6 volt orosz kettős ügynöke és lánya, Julija megmérgezésének ügyében. (MTI/AP/Londoni rendőrség)

A portál emellett gyanúsnak tartja azt is, hogy az angliai repülőút utaslistáján ugyan szerepel Petrov nemzetközi útlevelének száma, de kartonjában nincs utalás a dokumentumra, pedig ott minden személyazonosító dokumentumnak szerepelnie kellene.

A Fontanka orosz híroldalra hivatkozva az oknyomozó portál azt is megjegyzi, hogy Petrov és Bosirov belső útlevelének sorszáma 1294-re és 1297-re végződik, ami arra utal, hogy szinte egy időben állították ki őket. A Bellingcat és a The Insider megvizsgálta a kettejük között lévő két ember kartonjait is, melyek Petrov dossziéjához hasonló furcsaságokat tartalmaznak.

Végül a lap cáfolni látszik azt is, hogy – mint maguk állították – Petrov és Bosirov régóta tervezte az utazást Salisburybe; repülőjegyeiket ugyanis az utazás előtti este, 22:00 órakor foglalták le.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A The Independent további furcsaságokra is felhívta a figyelmet: a brit lap állítása szerint az orosz védelmi minisztériumban csörög az a telefon, melynek számát Petrov kartotékjára pecsételték az orosz központi nyilvántartásban.

A lap munkatársa moszkvai előhívóval felhívta a nyilvánosságra került telefonszámot, és a vonal másik végén az orosz védelmi tárca recepcióján vették fel a kagylót. Amikor Petrovról érdeklődött, egyszerűen letették a telefont. A Novaja Gazeta című orosz lap pedig azt írja, hogy a telefonszám Moszkva Horosjovszkij nevű kerületébe vezet, ahol a GU katonai hírszerzés központja is található.

Forrás: MTI

Friss hírek