Paul Manafort is vádalkut kötött

Második perében Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök 2016-os választási kampányának első menedzsere vádalkut kötött az ellene vádemelést javasló, Robert Mueller vezette bizottsággal – mindezt Manafort ügyvédje hivatalosan is közölte pénteken.

Az amerikai sajtóban régóta feltételezett vádalku ténye a pénteken nyilvánosságra került bírósági dokumentumokból derült ki, délelőtt pedig a hivatalos bejelentés is megtörtént. Manafort ügyvédje sajtótájékoztatón közölte a hírt, hozzátéve, hogy a volt kampánymenedzser együttműködik majd az igazságügyi minisztériummal. A CNN hírtelevízió értesülései szerint egyes – egyelőre nem pontosított – információkkal máris szolgált a tárcának.

Paul Manafort beleegyezett abba, hogy két vádpontban – az igazságszolgáltatás akadályozása és csalás érdekében elkövetett összeesküvés vádjaiban – bűnösnek mondja magát a jövő héten kezdődő tárgyaláson. Első perében augusztusban a virginiai Alexandria bírósága már nyolc rendbeli bűncselekményben, köztük adó-, és banki csalásban bűnösnek mondta ki, a második perre egy washingtoni szövetségi bíróságon kerül sor.

Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök választási kampányának adócsalással vádolt első menedzsere (b) az ügyvédje, Kevin Downing társaságában egy kerületi bíróságra érkezik a Virginia állambeli Alexandriában 2018. május 4-én. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Pénteken reggel az ügyészek új vádiratot nyújtottak be, ebben már csak az a két vádpont szerepel, amelyben Manafort alkut kötött és törölték a pénzmosás, a tanúk befolyásolási kísérlete, a bíróság félrevezetése, valamint a külföldi ügynökként történő kötelező regisztrálás elmulasztása vádjait.

A Politico című lap pénteken reggel még azt jegyezte meg: nem világos, hogy a vádalku magában foglalja-e azt, hogy Manafort együttműködik Robert Muellerrel, a 2016-os elnökválasztási folyamatban a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti feltételezett összejátszás ügyében. Paul Manafortot az első perben nem ez ügyben találták bűnösnek, hanem a vizsgálat során kiderült anyagi visszaélései és csalásai miatt.

E bűncselekményeket a volt politikai tanácsadó még azelőtt követte el, hogy Donald Trump kampányában szerepet vállalt. Paul Manafort korábban oroszbarát ukrán politikusoknak, köztük Viktor Janukovics volt ukrán elnöknek és ukrán, valamint orosz oligarcháknak volt a tanácsadója.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek