Aszad offenzívája ellen tüntettek Idlíbben

Tüntetőkkel teltek meg a szíriai kormányellenes fegyveresek egyik utolsó ellenőrzés alatt tartott tartományának, Idlíbnek az utcái pénteken. A felvonulók Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányzatának várható idlíbi katonai offenzívája ellen tiltakoztak – közölte aktivisták több forrása a helyszínről.

A tüntetők az arab országokban hagyományosan pihenőnapként számon tartott pénteken, a déli iszlám ima után mentek ki Idlíb, Kafranbel, Dána és Báb városok utcáira, ahol Aszad-ellenes jelszavakat kiabáltak, és a régi, az Aszad-klán hatalomra kerülése előtti szíriai zászlót lengették.

A sajtónak nyilatkozó tiltakozók egyike azt mondta, szándékosan ezt a zászlót választották, hogy jelezzék a tüntetést közvetítő médiumokon keresztül: nem igazak azok az állítások, amelyek szerint Idlíbet az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető, korábban an-Núszra Frontként ismert Dzsabhat Fatah as-Sám (Levantei Felszabadítási Bizottság) terroristacsoport uralja, amelynek saját zászlója van.

A tüntetésekről beszámolt az emberi jogi aktivisták által üzemeltetett Aleppo Media Center és az Orient News weboldal és más közösségi oldalak is. Az Anadolu török hírügynökség legutóbbi információi szerint a térségben a felkelők mellett közel 4 millió civil tartózkodik, közülük 2,4 millióan korábbi helyi lakosok, 1,5 millióan pedig a hét és fél éve tartó szíriai polgárháború alatt menekültek ide.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Törökország az ellenzék felfegyverzésével próbálkozik Szíriában

Megegyezés nélkül zárult a minicsúcs, nem lesz tűzszünet

Bassár el-Aszad kormánya és szövetségesei, Oroszország és Irán szerint Idlíb – amely a lázadók utolsó bástyája Szíriában – terroristák kezén van, és bejelentették, hogy minden erővel kiűzik onnan őket. Széleskörű várakozások szerint a szövetségesek közösen a tartomány visszafoglalását célzó offenzívára készülnek. A szíriai kormányerők és orosz harci repülőgépek a múlt hét végén heves légicsapásokat mértek a lázadókra a tartomány déli peremén, hétfőn pedig a kormányerők tüzérsége már ágyúzni is kezdte a területet.

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő hétfőn találkozót tart, feltehetően Szocsiban. Hozzátette, hogy Törökország folytatja a szíriai helyzet rendezésére vonatkozó erőfeszítéseket Oroszországgal és Iránnal együtt. Erdogan szeptember elején arra figyelmeztetett, hogy vérfürdőbe torkollhat az idlíbi offenzíva, továbbá attól tart, hogy a beavatkozás hatására újabb menekülthullám indul el a török Hatay tartomány felé, amely mintegy 130 kilométer hosszan határos Idlíbbel. Ankara Moszkvával és Teheránnal ellentétben nem a damaszkuszi vezetést, hanem a mérsékelt lázadókat támogatja a konfliktusban.

A Szíria északnyugati részén zajló összecsapások miatt szeptemberben már 38 500 ember kényszerült otthona elhagyására – közölte csütörtökön az az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA). Ez körülbelül tízezerrel több, mint amennyiről a szervezet e hét elején tudott. Közülük az OCHA szerint 4500-an szeptember 10. és 12. között, egy rövidebb fegyvernyugvás idején hazatértek otthonaikba. A szervezet további információi szerint az otthonaikat elhagyók nagy része Idlíb tartomány Dzsiszr as-Sogúr nevű városából való.

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »