A szíriai rezsim továbbra sem hagy fel a vegyi fegyverek használatával

A szíriai kormányerők klórgázt, vagyis tiltott vegyi fegyvert használtak Damaszkusz felkelők irányítása alatt álló külvárosa, valamint az Idlíb ellen intézett támadásokkor, ezek az akciók háborús bűnnek minősülnek – jelentették be az ENSZ emberi jogi szervezet vizsgálatot folytató munkatársai szerdán.

A Szíriával foglalkozó független ENSZ-vizsgálóbizottság ezekkel együtt 39 vegyi fegyverekkel elkövetett támadást dokumentált 2013 óta, amelyek közül 33 esetet a kormányerőknek tulajdonítanak, míg a további hat akció felelőseit nem sikerült azonosítani – mondta el az ENSZ egyik tisztviselője a Reuters hírügynökségnek.

A klórgáz fegyverként történő használata a Szíria által jóváhagyott Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény, valamint a nemzetközi humanitárius jog értelmében is tilos – mutatnak rá a legfrissebb jelentés szerzői.

A jelentés a Damaszkusztól keletre található Kelet-Gúta Dúma lakónegyede ellen végrehajtott katonai akciókról így ír: „A kormányerők válogatás nélkül támadtak célpontokat Kelet-Gúta áprilisi visszafoglalása érdekében. Civilek által sűrűn lakott területek ellen intéztek támadásokat, a többi között pedig vegyi fegyvereket is bevetettek.”  A szerzők kiemelik: a támadásokban nők és gyermekek is megsérültek, őket légzési nehézségek miatt oxigénnel kellett ellátni.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Szíria miatt az elmúlt időszakban kiéleződtek az ellentétek Oroszország és a Nyugat között. Moszkva azt állítja, hogy terroristák brit segédlettel vegyi támadást készítenek elő Idlíbben, hogy ürügyet szolgáltassanak egy Szíria elleni újabb rakétatámadásra.

A Fehér Ház a múlt héten közleményt adott ki, amelyben ismételten figyelmeztette a damaszkuszi kormányt: amennyiben Bassár el-Aszad elnök úgy dönt, hogy újból vegyi fegyvereket vet be, az Egyesült Államok és szövetségesei gyors és megfelelő választ adnak.

Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) keddi rendkívüli ülésén azonban azt hangoztatta: a nyugati államok vádaskodásai ellenére Bassár el-Aszad kormánya nem készül tiltott fegyvereket bevetni a többségében lázadók által uralt Idlíbben.

Az Egyesült Államok 2017 áprilisában, majd 2018 áprilisában is csapást mért Szíriára, miután a kormányerők vegyi fegyvereket vetettek be a polgárháborús harcokban.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »