Több ezren tüntettek az IMF-mentőcsomag miatti megszorítások ellen Argentínában

Buenos Airesben ezrek vonultak az utcákra csütörtökön Mauricio Macri argentin államfő kormányának megszorító intézkedései ellen. A tüntetők a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások megszakítását követelték.

Az aktivisták transzparensein olyan feliratok voltak olvashatóak, mint „Elég a megszorításokból!” vagy „Macri=éhség”.

A megszorításokat hétfőn jelentette be az argentin kormány, ezek keretében egyebek között megszüntetik a minisztériumok felét és emelik az exportadót, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát és stabilizálják a nemzeti fizetőeszköz összeomlásától sújtott gazdaságot.

Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága és a valutalap június elején kötött hároméves, 50 milliárd dolláros készenléti hitelmegállapodást, amelynek feltételeként Argentína költségvetési deficitje csökkentése mellett kötelezte el magát az elkövetkező évekre. Most ennek a segélyprogramnak a felgyorsításáról tárgyalnak a szervezet székhelyén, Washingtonban az argentin kormány képviselői.

A keretösszeg 30 százalékát, mintegy 15 milliárd dollárt a hitelkeret megnyitása után azonnal átutalták Argentínának, és az összeg egy részét már fel is használták, de a gazdasági helyzet így is tovább romlott, a monetáris válság tovább mélyült. Csak a múlt héten 15 százalékkal gyengült az argentin peso a dollárral szemben, az év eleje óta pedig majdnem 50 százalékkal.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Számos argentinnál az IMF-fel folytatott tárgyalások a 2001-2002-es gazdasági válság rossz emlékeit idézik fel, amikor milliók kerültek szegénységbe. Az emberek az Nemzetközi Valutaalapnak a kölcsönök folyósításához szabott feltételeit okolják a történtekért.

Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtökön azt mondta: a tárgyalásokat minél előbb le kell zárni.

Forrás: MTI/APA/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »