Valószínűleg 2020-ig tisztségében marad a brit jegybankelnök

Mark Carney, a Bank of England kormányzója a londoni alsóház pénzügyi és költségvetési bizottságának keddi meghallgatásán megerősítette, hogy tárgyalt pozíciójáról Philip Hammond pénzügyminiszterrel, és kész minden tőle telhetőt megtenni a zökkenőmentes Brexit elősegítésére.

A brit médiában az utóbbi napokban olyan értesülések jelentek meg, hogy a kormány igyekszik maradásra bírni a brit jegybank vezetőjét, elkerülendő, hogy alig néhány hónappal a brit EU-tagság megszűnésének jövő márciusra tervezett időpontja után váljon szükségessé a vezetőváltás a Bank of England élén. Mark Carney a londoni alsóház pénzügyi és költségvetési bizottságának keddi meghallgatásán megerősítette, hogy tárgyalt pozíciójáról Philip Hammond pénzügyminiszterrel.

Carney nem válaszolt egyértelműen a bizottság elnökének azon kérdésére, hogy megállapodott-e Hammonddal megbízatásának meghosszabbításáról, de kijelentette: kész minden tőle telhetőt megtenni a zökkenőmentes Brexit elősegítésére, és annak érdekében is, hogy a Bank of England hatékonyan tudjon alkalmazkodni az új helyzethez.

Az 53 éves Carney, aki előzőleg a kanadai jegybank kormányzója volt, 2013. július 1-jén vette át a Bank of England irányítását, és eredetileg az idei évig, vagyis öt évre vállalta a megbízatást, jóllehet a brit jegybanktörvény alapján nyolc évig, 2021-ig maradhatna posztján.

Carney már két éve, nem sokkal a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos győzelmével végződött népszavazás után – bejelentette, hogy korábbi vállalásánál egy évvel tovább, 2019 júniusáig marad tisztségében, mert szeretne hozzájárulni az Egyesült Királyság és az Európai Unió új kapcsolatrendszerének rendezett kialakításához. Egybehangzó brit médiaértesülések szerint azonban a brit pénzügyminisztérium és a jegybank tárgyalásokat kezdett arról, hogy Carney még egy évvel tovább, 2020-ig maradjon a Bank of England élén. Ezt Carney a keddi meghallgatáson megerősítette, és kijelentette, hogy a kérdésben hamarosan hivatalos bejelentés várható.

Mark Carney, a brit jegybank elnöke sajtótájékoztatót tart a bank londoni épületében 2018. augusztus 2-án. Carney bejelentette, hogy a brit jegybank kamatot emelt. A Bank of England monetáris tanácsa 25 százalékponttal, 0,75 százalékra, 2009 márciusa óta a legmagasabb szintre növelte az irányadó rátát. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

A kanadai Carney személyében először áll külföldi vezető az 1694-ben alapított Bank of England élén. Carney kivívta a kormányzó brit Konzervatív Párt Brexit-párti szárnyának haragját azzal, hogy az EU-népszavazás kampányában, és a referendum óta is többször a Brexit gazdasági kockázataira hívta fel a figyelmet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A keményvonalas tory Brexit-tábor egyik frontembere, Jacob Rees-Mogg alsóházi képviselő minapi nyilatkozatában „a félelemkeltés nagyhercegének” nevezte a Bank of England kormányzóját. Carney azonban rendre visszautasítja e vádakat, azzal az érvvel, hogy ha a Bank of England egy adott tényezőről megállapítja, hogy az kockázatot jelent a brit gazdaságra, törvényben előírt kötelessége, hogy erre felhívja a figyelmet.

A Bank of England radikális enyhítési programmal reagált a 2016-os népszavazás eredményére: még 2016 augusztusában 0,25 százalékos történelmi mélypontra csökkentette alapkamatát az addigi 0,50 százalékról (amely szintén mélységi rekord volt), emellett 435 milliárd fontra emelte a mennyiségi lazításra fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot hirdetett vállalati kötvényekre.

Tavaly november óta a Bank of England két kamatemelést hajtott végre, jelenlegi alapkamata 0,75 százalék.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »