Újabb mélységben az iráni fizetőeszköz

Rekordmélységbe süllyedt az iráni nemzeti valuta, a riál árfolyama a dollárral szemben a szabadpiacon hétfőn – a csökkenés most is a gazdasági problémákra és a Teheránnal szembeni amerikai szankciók hatásaira vezethető vissza.

A szabadpiaci árfolyamokat követő Bonbast.com szerint 15 óra körül a dollár 129 ezer riálra erősödött, soha nem volt még ilyen erős az amerikai deviza. Amióta az Egyesült Államok májusban bejelentette, hogy kilép az iráni nukleáris program kordában tartásáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodásból, és ismét életbe lépteti a korábbi szankciókat, az iráni deviza, a riál nagyot veszített árfolyamából.

A szankciók visszaállítása miatti aggodalmak hatására a vállalatok és a magánszemélyek viharos tempóban kezdték el vásárolni a keményvalutát, hogy megpróbálják kivédeni az amerikai szankciók hatását. Májusban még 65 ezer riál, az év elején pedig 43 ezer riál ért 1 dollárt, azaz év eleje óta az iráni fizetőeszköz értékének éppen kétharmadát veszítette el.

A riál gyengülése részben azzal járt, hogy megugrott az infláció, drágultak a fogyasztási termékek és nőtt az üzemanyagok ára. A pénzügyi helyzet romlása miatt Irán néhány városában a nyár folyamán tiltakozásokra került sor. Hivatalos adatok szerint Iránban 12 százalék a munkanélküliség, de a fiatalok körében magasabb az arány, 25 százalék, és Irán 80 millió lakosának csaknem 60 százaléka 30 év alatti.

Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a rendeletet, amellyel visszaállította az Irán energetikai, autóipari és pénzügyi ágazatát sújtó büntetőintézkedéseket. A második hullám novemberben lesz, amikor életbe lépnek a kőolaj- és földgázipari ágazatot, valamint a jegybankot sújtó amerikai szankciók.

Az iráni parlament augusztus végén menesztette Maszud Karbaszián gazdasági és pénzügyminisztert, akinek azt rótták fel, hogy nem volt képes megakadályozni a nemzeti deviza jelentős elértéktelenedését. Augusztus elején a munkaügyi, szövetkezeti és szociális minisztert állították fel a székéből, júliusban pedig az elnöknek le kellett cserélnie a jegybank vezetőjét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »