Trump megint önmagának mond ellent, ezúttal Észak-Korea kapcsán

Napokkal azután, hogy lemondta külügyminisztere phenjani látogatását, Donald Trump amerikai elnök szerdán méltatta remek kapcsolatát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és közölte: egyelőre nem látja indokoltnak a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok újraindítását.

Az elnök azzal indokolta Mike Pompeo utazásának lemondását, hogy nincs előrehaladás Észak-Korea atomfegyver-mentesítésében, amiért Kínát okolta. James Mattis amerikai védelmi miniszter kedden utalt arra, hogy újraindulhatnak a korábban a Phenjan iránti jó szándék jeléül lefújt hadgyakorlatok.

Trump szerdán a Twitter mikroblogon közzétett közleményben – lényegében egyes szám harmadik személyben – már azt közölte, hogy Kína óriási nyomást gyakorol Észak-Koreára, ami a Peking és Washington közti kereskedelmi vitának tudható be. Peking ugyanakkor jelentős segítséget nyújt Phenjannak, egyebek közt üzemanyaggal látja el, amit az amerikai elnök nehezményezett. „Ez nem segít!” – írta.

A dél-koreai hadgyakorlatokra kitérve közölte: amikor akarja, újraindíthatja a manővereket Szöullal és Tokióval, és ha ezt megteszi, akkor a gyakorlatok sokkal nagyobbak lesznek, mint korábban valaha.

Az amerikai elnök a Fehér Ház közleményében azt is kijelentette, hogy a Kínával fennálló kereskedelmi vitát ő maga és „a nagy Hszi Csin-ping” kínai elnök idővel majd megoldják. „Kapcsolatuk továbbra is nagyon erős” – közölte.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kína felelőtlennek tartja Trump kijelentéseit

Kína szerint Donald Trump amerikai elnök közelmúltbeli kijelentései az észak-koreai nukleáris leszerelésről felelőtlenek és nehezen érthetők. A pekingi külügyminisztérium szóvivője szokásos sajtóértekezletén kijelentette csütörtökön, hogy az Egyesült Államoknak magát kellene okolnia, ha nehézségekbe ütközik az ügyben, és Kína nem tűri el, hogy rá hárítsa a kudarcok miatti felelősséget.

„Sokan gondolják – én magam is -, hogy az Egyesült Államok világelső a tények meghamisításában, valamint felelőtlen és abszurd logikájával, amelyet egy átlagember nem is ért” – jelentette ki Hua Csun-jing szóvivő.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »