Bűnösnek találták, elítélték Trump volt kampánymenedzserét

Nyolc rendbeli csalásban bűnösnek találta az esküdtszék Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzserét, Paul Manafortot.

A múlt csütörtök óta tanácskozó esküdtszék kedden közölte döntését, miszerint 18 vádpontból nyolcban döntést hozott, de tízben nem sikerült megegyezésre jutnia. A volt kampánymenedzsert öt rendbeli adócsalásban, két rendbeli banki csalásban, továbbá külföldön tartott bankszámlák eltitkolásában mondták ki bűnösnek.

Mivel további tíz – szintén pénzügyi csalást felsoroló – vádpontban az esküdtszék nem tudott dűlőre jutni, ezekben a vádpontokban új bírósági eljárás kezdődhet, új esküdtszékkel. Az ügyészeknek augusztus 29-ig kell ezzel összefüggésben ismertetniük döntésüket. A bíró arra kérte az esküdteket, hogy ne nyilatkozzanak a sajtónak, ahogyan fogalmazott: „kötelességük a per bizalmas jellegének megőrzése”.

A bíró egyelőre nem jelölte meg az nyolc vádpontban az ítélethirdetés napját. Sajtókommentárok szerint a nyolc rendbeli csalásért Manafort összességében akár 80 évig terjedő börtönbüntetést is kiróható, de jogi szakértők szerint körülbelül legfeljebb tíz év szabadságvesztésre fogják ítélni.

Manafort egyik ügyvédje, Kevin Downing rövid nyilatkozatot tett közzé, amely szerint védence „csalódott”, amiért az esküdtek nem mentették fel őt valamennyi vádpontban.

Alexandria, 2018. augusztus 22.
„Bűnös!” feliratú plakátot tart a kezében egy férfi a bíróság épülete előtt a virginiai Alexandriában 2018. augusztus 21-én. Az esküdtszék ezen a napon 18 vádpontból nyolc rendbeli csalásban bűnösnek találta Paul Manafortot, Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnökét, de tíz másikban nem sikerült megegyezésre jutnia. A további tíz – szintén pénzügyi csalást felsoroló – vádpontban az esküdtszék nem tudott dűlőre jutni, ezért új bírósági eljárás kezdődhet, új esküdtszékkel. (MTI/EPA/Michael Reynolds)

Donald Trump elnök, aki Nyugat-Virginiában választási kampánykörúton van, leszögezte, hogy „a Manafort-ügynek semmi köze” hozzá. Trump „jó embernek” nevezte volt kampánymenedzserét, és bírálta Robert Mueller különleges ügyészt, az általa vezetett vizsgálóbizottság munkáját pedig „boszorkányüldözésnek” minősítette.

„Paul Manafort jó ember. Dolgozott Ronald Reagannel, dolgozott egy sor más politikussal is az évek során. Nagyon szomorú vagyok miatta” – mondta Trump. Megjegyezte ugyanakkor, hogy azoknak a vádpontoknak, amelyekben a kampányszakembert bűnösnek találták, nincs közük az oroszokkal kampány időszakban történt állítólagos összejátszás ügyéhez.

„Ez boszorkányüldözés. De semmi köze ahhoz, amiért a vizsgálat elindult” – fogalmazott az elnök.

Robert Mueller annak a különleges vizsgálóbizottságnak a vezetője, amely a Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampánycsapata egyes munkatársai és orosz tisztségviselők közötti esetleges összejátszást hivatott feltárni. A vizsgálatok során derült fény Paul Manafort pénzügyi visszaéléseire, amelyeket a volt kampánymenedzser még évekkel azelőtt követett el, hogy Donald Trumpnak dolgozott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »