Úgy tűnik, Észak-Korea valóban hajlandó a fejlődés útjára lépni

Az észak-koreai állami média jelentése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „górcső alá vette” az ország egészségügyi szektorát. A lépés része a nyilvános kritikaáradatnak, amely Kim legújabb taktikája annak érdekében, hogy beindítsák a gazdasági fejlődés motorját.

A júniusi, Szingapúrban megrendezett csúcstalálkozó óta – ahol Kim dicsérte a városállam gazdasági fejlődését és „világszínvonalú” kényelmi szolgáltatásait – Észak-Korea autoriter vezetője különböző ipari helyszíneken és gyárakban tesz villámlátogatásokat, ahol gyakran kritizálja a lassú fejlődést.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség keddi riportja szerint egy, a Myohyangsan orvosi készülékeket gyártó vállalat meglátogatása során Kim határozottan elítélte a látható modernizáció hiányát.

Semmi sincs a közegészségügyi szektorban, amire büszkék lehetnénk”

– fogalmazott, majd megígérte: a jövőben személyes figyelmet fordít a gyár aktualizálására, összhangban „a hazai termelés, automatizálás és korszerűsítés” radikális javításával.

Egy másik helyszíni szemle során a kínai határ közelében található, északi Szamdzsijon megyében Kim kifogásolta a gyenge kivitelezést egy vasút kapcsán, amit a kínai határig terveztek megépíteni, és amelynek munkálatai elvileg a jövő évre befejeződnek. Az észak-koreai vezető az útalap minőségének ellenőrzésére, a balesetmentes konstrukciókra és a megnövekedett villamosenergia-termelésre is felhívta a figyelmet.

Valamit valamiért

Miután a tavalyi évben számos ballisztikus rakétát indított – beleértve azt, amelyik elvileg az Egyesült Államok bármely területét képes lett volna elérni – Kim mára felfüggesztette tesztprogramjait, és elkötelezte magát a gazdasági fejlődés ösztönzésére politikailag és gazdaságilag elszigetelt országában. Észak-Korea szerint az atommentesítésre irányuló, jóindulaton alapuló konstruktív lépéseire válaszul a nemzetközi közösségnek most biztosítania kellene a Koreai-félsziget békéjét és gazdasági fejlődését, azaz feloldani az ellene hozott gazdasági szankciók jó részét.

Egy Vonszanban épülő tengerparti turistaközpontban tett látogatásakor Kim keményen bírálta az országa ellen bevezetett nemzetközi szankciókat.

„Egy ilyen roppant nagy építkezési kampány, mint amilyen a Vonszan-Kalma tengerparti turistaövezetben folyik, demonstrálja az erőteljes szembenállást az ellenséges erőkkel, amelyek megpróbálják megfojtani a népünket rabló szankciókkal és blokáddal. Ez élethalálharc a párt tekintélyének védelmében, a nép boldogságáért” – fogalmazott. Kifejtette, hogy ha e nehéz időkben sikerül befejezni a nagyszabású beruházását, „az egész világ látni fogja a párt, a hadsereg és a nép” egységét. A vezető egyben arra adott utasítást, hogy 2019. október 10-éig, a Munkapárt megalakulásának évfordulójáig fejezzék be a munkát.

Vonszan, 2018. augusztus 17.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. augusztus 17-én közreadott, dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára látogatást tesz az épülő Vonszan-Kalma turistakomplexumban. (MTI/EPA/KCNA)

Észak-Korea ellen a legszigorúbb nemzetközi szankciók vannak érvényben, amelyek pénzügyi, kereskedelmi, fegyverszállítási és exportkorlátozásokat foglalnak magukba. A szankciókat többször, legutóbb tavaly december 22-én szigorította az ENSZ Biztonsági Tanácsa, tovább korlátozva az országba irányuló olaj- és olajszármazék exportját, valamint elrendelve a külföldön dolgozó észak-koreai vendégmunkások kiutasítását 24 hónapon belül.

Az Egyesült Államok, amely a szankciós kampány fő szószólója volt, közölte: mindaddig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / MTI/Yonhap/TASZSZ / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »