Kína megjárhatja, ha nem tanul a Szovjetunió hibájából

A nem produktív régiókra vonatkozó nagyberuházási tervek már korábban is birodalmak bukásához vezettek. Most sincs ez másként, lévén a szovjet összeomlás már most visszhangzik Kína Új Selyemútján.

Mi okozza a nagy birodalmak elestét? Egy népszerű nézet szerint ez végső soron beruházás kérdése. Nagyhatalmak azok a nemzetek, amelyek a legjobban kihasználják gazdasági erejüket, hogy fejlesszék hadseregüket. Amikor azonban túlságosan naggyá válnak, a haderőre fordított extravagáns kiadások miatt a gazdaság egyéb területeire nem jut elég tőke, ami így elkerülhetetlen hanyatláshoz vezet. Ez az aggasztó kilátás fenyegeti Kínát is.

Népköztársaság
A kínai munkaerő ötven év óta először várhatóan csökken 2018-ban.

Illusztráció: Kínai Statisztikai Hivatal / Bloomberg

Az 1970-es évek Szovjetuniójához hasonlóan Kína lassan a kifogyhatatlannak hitt munkaerő-utánpótlásának végére ér, és abban reménykedik, hogy egy befektetési hullám segítségével „meg tudja tartani a régi mágiát”, miközben stabilizálja széthulló határait. A 2013-ban útjára indított „új selyemút” (Egy Övezet – Egy Út) kezdeményezés sikere vagy kudarca – és az egyre nagyobb összegek, amelyeket belföldön költ az ország – fogja meghatározni, hogy a nemzet megvalósítja-e álmát és eléri a jólétet, vagy összeroppan azon erők alatt, amelyek alatt anno a Szovjetunió.

A kínai Egy Övezet – Egy Út kezdeményezés – egy nyílt végű keretrendszer, amely az Ázsia, Afrika és Európa összekötését célzó dollármilliárdos projektekkel akár a globális fejlődés motorja is lehet majd – kapcsán felmerülő legfőbb aggodalom az, hogy a pekingi adományok eladósodottságra ítélhetik az azt elfogadó országokat.

Egy milliárd itt, egy milliárd ott
A projektek legnagyobb része Malajziában, Dél-Ázsiában és Indokínában van*
*Megjegyzés: Indokína magában foglalja Mianmart, Thaiföldet, Laoszt és Kambodzsát. A malajziai beruházások olyan nagy volumenűek, hogy érdemes külön-külön megemlíteni őket, illetve Vietnamban egyelőre nincsenek olyan projektek, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy „beleférjenek” a táblázatba.

Illusztráció: Nomura Securities / AIIB / China-Pakistan Economic Corridor / Bloomberg

Az olyan sikertelen projektek, mint például Srí Lanka Hambantota kikötője – a kínai hitelből felhúzott kikötőt a kínai állam egyszerűen felvásárolta a Srí Lanka-i kormánytól, mivel az Indiai-óceánon fekvő szigetország fizetésképtelenné vált Pekinggel szemben – valóban lehetővé tehetik Kínának, hogy csendesen kiterjessze stratégiai erejét a világ minden táján. A befektetések kudarca azonban problémákat okozhat a hitelezők és az adósok számára. Hszi Csin-ping kínai elnök számára az jelenti a legnagyobb kockázatot, hogy mindezek a rosszul irányított kiadások fokozatosan aláássák a termelékenység növekedését, amelyre egyébként Kína jelenlegi erejét építették.

Példaképp nézzünk meg néhány projektet. Gondolja, hogy az 1,6 milliárd dolláros beruházás a Nomura Holdings részéről a Hambantota kikötőbe túlzónak tűnik? Akkor nézze meg Kyaukpyu-t Mianmarban, ahol a CITIC Group 9,6 milliárd dollárért épít mélytengeri kikötőt és ipari parkot, hogy összekapcsolja a China National Petroleum Corp. által épített olaj- és gázvezetékekkel.

Ez egy jelentős stratégiai lépés Kína részéről, ugyanis ez a vezeték nagyban megnöveli az ország energiafüggetlenségét, mivel nem kell attól tartania, hogy a Malaka-szoros esetleges amerikai bojkottja miatt jelentős gáz- és olajkieséssel kelljen számolnia a belső tartományaiban. Az Indiai-óceánra irányuló vasutak és csővezetékek kiépítése tehát alternatív útvonalat kínálnak nyugatra.

Gazdasági szempontból azonban az ötlet nem működik. A Kyaukpyu-ban lévő gázvezeték működtetése egyszerűen nem éri meg, lévén kapacitásának alig egyharmadát használja ki. A párhuzamos olajcső évek óta „száraz volt” a tavalyi első szállítmány előtt – ez pedig nem mondható megtérülésnek a 2,5 milliárd dollárért, amennyibe került a megépítése.

A gázvezetékeknek általában fel kell használniuk a kapacitásuk legalább felét, hogy kijöjjenek nullszalldósra. 2013-as indulása óta a kínai-mianmari csővezeték kapacitásának alig egyharmadát használta.

Illusztráció: China Customs General Administration / Bloomberg

Vagy vegyük a közép-ázsiai vasúti projektek hálózatát, amely a kezdeményezés központi elemét képezi. Mint korábban állítottuk, az ilyen tervek félreértik a kelet-nyugati kereskedelem hosszú történelmét és alapgazdaságosságát, amely majdnem mindig sokkal inkább függ a délkelet-ázsiai, indiai és az arab-félszigeti tengeri szállítmányozástól, mint az eurázsiai sztyeppéken keresztülfutó szárazföldi selyemutaktól.

A szárazföldi közlekedés hátrányait ráadásul napjainkban tetézi az olyan óriás konténerszállító hajók léte, amelyek képesek egyszerre mintegy 1 milliárd dollár értékű rakományt szállítani.

Az Európa és Yiwu (egy Sanghaj közelében található kínai kereskedelmi központ) közti áruszállítás értéke az idei év első négy hónapjában 2,27 milliárd jüanra (330 millió dollárra) rúgott. Ez körülbelül egyharmada annak, ami ráfér a fentebb említett hatalmas konténerszállító hajóra, és ezeken kívül is több száz kisebb hajó alkalmazható a kelet-nyugati útvonalakon. Kína első négy kikötője ugyanilyen rakományértékeket produkál, csak éppen mindössze 3 óra leforgása alatt.

A tenger a megoldás
Kína Európába irányuló kereskedelmének túlnyomó többsége tengeri és légi úton történik*. A szárazföldi útvonalak nem érik meg.
*Megjegyzés: az alábbi adatok 2016-ra vonatkoznak.

Illusztráció: Center for Strategic and International Studies / Bloomberg

Mindezeket a rosszul irányított kiadásokat érdemes megvizsgálni a Szovjetunió hanyatlásával összefüggésben. A 20. század közepe táján Moszkva egy olyan kínai stílusú gazdasági csodát tudhatott magáénak, amely miatt sok nyugati hatalom attól tartott, hogy az oroszok megelőzik őket. Az 1950-es években a szovjet gazdaság gyorsabban nőtt, mint bármely másik (Japánt kivéve).

Sok oka van annak, hogy ez a fejlődési pálya az 1970-es években elkezdett lefelé ívelni, beleértve a tervgazdálkodás merevségét, az ipari munkaerő számának stagnálását és a hidegháborús korszak katonai kiadásaival kapcsolatos nagy összegeket. Mégis, nehéz elmondani a szovjet termelékenység visszaesésének történetét anélkül, hogy saját Egy Övezet – Egy Út kezdeményezését figyelembe vennénk: Szibéria fejlesztését.

Az 1960-as évektől Szibéria – annak ellenére, hogy az ország népességének csak töredéke lakott itt – felszívta a Szovjetunió nehéz építőipari berendezéseinek mintegy egyharmadát, mivel Moszkva ide pumpálta a tőkét a földgázmezők, a szénbányák, az alumíniumüzemek és a Transzszibériai vasútvonal fejlesztésére.

Nehéz idők
Az 1970-es és 1980-as években az olaj, a szén és az acél termelékenysége csökkent, ami végül az egész szovjet gazdaság teljesítményét lehúzta.

Forrás: Robert C. Allen „A szovjet gazdaság felemelkedése és bukása” c. 2001-es tanulmánya / Illusztráció: Bloomberg

Ahogy Robert C. Allen közgazdász írta egy 2001-es tanulmányban, a szibériai természeti erőforrások fejlesztése elvonta a tőkét az Uráltól nyugatra fekvő, vonzóbb projektektől, és végül aláásta a szovjet gazdaság egészének termelékenységét. „A Szovjetunió bőséges természeti erőforrásai átokká váltak. Az erőforrás-fejlesztés elfogyasztotta a beruházási költségvetés nagy részét, miközben a GDP csak kis mértékben növekedett” – írta.

Elképzelhető, hogy Kínában is valami hasonló történik? Ahogyan a Szovjetunió stratégiai aggályai a keleti peremek felborulása miatt, a pekingi félelmek a nyugati szeparatizmustól is tőkeszegény projekteket indukáltak az utóbbi években, amelyek mellett az Egy Övezet – Egy Út projektek csak a jéghegy csúcsai.

Kiszorítva
A kínai állóeszköz-felhalmozásnak az a része, amely az ország legeredményesebb, keleti régióit hivatott támogatni, már egy évtizede egyre kevesebb és kevesebb.

Illusztráció: Kínai Statisztikai Hivatal / Bloomberg

Nyugat-Kína 2016-ban az ország állóeszköz-felhalmozásának 19,5 százalékát tette ki, szemben a dinamikus Tier 1-es szintű városokban és a Kuangtung tartományban elért 15,4 százalékkal. A hivatalos adatok szerint a közép-, észak- és nyugat-kínai, kevésbé fejlett területek 2007 óta szisztematikusan elnyelik az állóeszközök nagy részét.

Ez egybeesett a kínai termelékenységi csoda végével is. A Conference Board múlt hónapban kiadott kutatási jelentése szerint 2008 óta az egységnyi munkaerőköltség meghaladja a termelékenység növekedését, ami azt jelenti, hogy a gazdaság az idő múlásával egyre kevésbé versenyképes. Siqi Zhou közgazdász elmondása szerint az amerikai egységnyi munkaerőköltség felett 2016-ban tapasztalt előny 90 százaléka kizárólag valutahatásokkal magyarázható.

Kína aggodalma a nyugati peremekkel kapcsolatban sok gondot okoz. Az állítólagos átnevelőtáborokba küldött több százezer ujgur és a Hszincsiang tartományban folyamatosan megfigyelés alatt tartott több millió emberrel összehasonlítva a közlekedési megaprojektekre „elvesztegetett” tőke csak kisebb problémának tűnik. De ez nem így van. Egy olyan országban, ahol kevés a megbízható gazdasági adat, valamint a dolgozók száma jelenleg meredeken csökken, az elhibázott befektetések azt kockáztatják, hogy felemésztik a növekedés alapjait.

Kína ebben az évszázadban tapasztalt felemelkedését a világkereskedelem befogadásának és az annak leginkább kitett, part menti tartományainak köszönheti. Belföldi visszavonulása azonban elveti a hanyatlás magvait.

Forrás: Bloomberg