A Ryanair sztrájkok háttere

Sok Ryanair alkalmazott számára az idei nyarat végigkísérő sztrájkok nem a pénzről szóltak, a cég dolgozóit a szerződések ügye kovácsolja egybe a munkáltatójuk ellen. Az alkalmazottak az Egyesült Királyságon kívül mindenhol az ír jogrendszer által meghatározott szerződést kötnek a Ryanairrel, ők viszont saját származási országuk szerinti munkaszerződést szeretnének.

Miközben a szakszervezetek ezt „szerény” kérésnek tartják, a Ryanair vezérigazgatója, Micheal O’Leary, határozottan visszautasítja az ötlet megfontolását is, mivel a Ryanair üzleti modelljének egyik sarokpontja, hogy a költségek – így a munkavállalók szociális terhei is – kiszámíthatóak és alacsonyan tarthatóak legyenek. Azonban az álláspontja folyamatos tűz alatt áll – a német, svéd, ír, belga és norvég pilóták péntekre újabb sztrájkot hirdettek, ezzel közel 500 járat törlését okozzák, és több tízezer utast hoznak kellemetlen helyzetbe.

A sztrájkok tétje tehát a közel 14.500 ír munkavállalói szerződés, melyek lehetővé teszik a vállalat költségeinek alacsonyan tartását, és szükség esetén dolgozóinak gyors átcsoportosítását más bázisokra.

„Ha a helyi jogrendszer szerint kötnénk a munkaszerződéseket, az kihatással lenne az árakra, az üzlet produktivitására és komplexitására is,” vélekedett a vállalat a legutóbbi éves beszámolójában. A Ryanair hajlandó volt prémiumokkal kiegészíteni a pilótái fizetését, továbbá szakított korábbi álláspontjával, miszerint nem ismeri el a szakszervezeteket, azonban a szerződések ügyében nem változtat az álláspontján.

Az ír alkalmazotti jog liberálisabb a többi európai jogrendszer megközelítésénél, magyarázta a holland pilóták szövetségének szóvivője, Joost van Doesburg. „Az ír törvénykezés az ír vállalatok érdekeit szolgálja, mivel nagyobb rugalmasságot enged meg nekik, a holland jog pedig a holland munkavállalókat védi.”

Van Doesburg elmondta, hogy az ír törvénykezés egyszerűvé teszi a dolgozók elbocsátását és nehezíti a munkavállaló perbe fogását. Véleménye szerint mivel a Ryanairnek Európa számos országában van bázisa (és így dolgozói is), nem nevezhetjük szimplán ír légitársaságnak, sokkal inkább egy „európai légitársaság”, – érvelt a szóvivő. Hozzáfűzte, hogy a Ryanair az ír jog zászlója alatt csupán a kényelméhez ragaszkodik, hiszen az megengedi neki, hogy szűkmarkú legyen a dolgozóival.

Charleroi, 2018. július 25.
A Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozói „A Ryanairnek változatnia kell!” feliratú pólóban tiltakoznak a Brüsszel–Charleroi repülõtéren 2018. július 25-én. Ezen a napon és július 26-án 2400 járatból több százat töröltek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt, akik így tiltakoztak a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége ellen. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

A spanyol pilóták szakszervezete, a SEPLA pert indított a Ryanair ellen Spanyolországban, azzal a céllal, hogy rávegye a vállalatot arra, hogy a spanyol dolgozóit helyi szerződések alapján foglalkoztassa. A Politiconak bemutatott dokumentum jól illusztrálta a különbségeket a spanyol és az ír jogrendszer között. A spanyol jog például tartalmazza az esküvő alatti fizetett szabadságot, korlátozza a munkaórák számát, és vészhelyzetekben csökkenti azokat. Az ír törvény nem tartalmaz ilyen rendelkezéseket.

O’Leary ellenben nem hiszi, hogy a szakszervezetek érvelése helytálló lenne. Az összes, azaz több mint négyszáz darab Ryanair gép Írországban van regisztrálva és O’Leary maga is ír állampolgár. 

„Mi egy ír légitársaság vagyunk”, mondta júniusban egy brüsszeli tájékoztatón. A spanyol pilóták ügyére kitérve így nyilatkozott: „Pereljenek nyugodtan. Veszíteni fognak.”

Az ír munkaszerződések tökéletesen jogszerűek, illeszkednek a Római Szerződésbe – mondta a vállalat vezérigazgatója, utalva az EU egyik alapító okiratára, amely az egységes piac alapjait fekteti le. O’Leary egy régebbi petíciót is felidézett, amely a Ryanair szerződéseket célozta megváltoztatni, és amely a valenciai feljebbviteli bíróságon bukott el.

Azonban egy holland bíróság múlt hónapban másképp döntött, és elrendelte a holland Ryanair dolgozók helyi munkaszerződések szerinti foglalkoztatását, azaz a helyzet jogilag sem egyértelmű.

  • Kapcsolódó cikkeink

A szakszervezetek azt hangoztatják, hogy a Ryanair repülőinek írországi regisztrációja csak egy ürügy arra, hogy az ír törvénykezéshez ragaszkodjanak, amely pénzt takarít meg a vállalatnak, kevesebb jogot ad a dolgozóknak, és így olcsó, rugalmas munkaerőt biztosít a cégnek. Valójában azonban éppen ezek a dolgok tartják alacsonyan a légitársaság jegyárait.

„Ez az üzleti modell nem fog működni Írországon kívül”, nyilatkozta Dirk Polloczek, az Európai Pilótaszövetség elnöke, mely szervezet a különböző nemzeti pilóta szakszervezetek érdekeit képviseli Brüsszelben. „Amint más országokban kell szociális hozzájárulásokat és adókat fizetni, ennek a típusú üzleti modellnek vége”.

A fenti véleményt támasztja alá a Ryanair 2011-es döntése is: amikor a francia bíróság elrendelte, hogy a francia alkalmazottakra a francia munkavállalói jognak kell vonatkoznia, a Ryanair bezárta egyetlen francia bázisát Marseille-ben. Azonban azóta eltelt pár év, a légitársaság pedig éppen a francia pilótákkal és szakszervezetekkel tárgyal két francia bázis újraindításáról. A Reuters beszámolója szerint az új bázisokon a francia dolgozók helyi munkaszerződést írnának alá…

Forrás: Politico

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »