Jön az amerikai űrhaderő, még több pénz kell

„Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét” – hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök. Ehhez persze pótlólagos erőforrásokra lesz szükség, az amerikai államadósság pedig már enélkül is meredeken emelkedik.

Mike Pence beszédében vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot, és az Egyesült Államok konkrétan meg nem nevezett potenciális ellenségeinek tevékenységére hivatkozva kijelentette: „az Egyesült Államok ezen a téren növekvő fenyegetettséggel néz szembe”.

„Ez lesz az amerikai fölény következő és természetes lépése” – hangsúlyozta Pence. 

Az amerikai alelnök, Mike Pence beszél a Pentagonban, 2018. augusztus 9-én. EPA/JIM LO SCALZO

Hozzátette: az önálló haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli és kétpárti támogatással elfogadott pótlólagos erőforrásokra lesz hozzá szükség. Itt viszont vissza kell kanyarodnunk Donald Trump másik – immár véghezvitt – tervéhez, az adóreformhoz.

Az adóreform keretében drasztikusan lecsökkentették az amerikai vállalatok adóterheit, melynek költségét viszont úgy tűnik, mégsem termeli ki a többlet gazdasági növekedés, azt további államkötvény-kibocsátásokkal kell finanszírozni. 2018 második félévére már 769 milliárd dollárnyi kibocsátást terveznek, ami 63%-os (!) növekedést jelent a 2017-es adatokhoz képest.

A teljes amerikai államadósság a Kongresszusi Költségvetési Hivatal becslése szerint a következő tíz évben 50%-kal fog nőni és eléri a 1,5 billió dollárt.

És akkor még egyszer:

… az önálló haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli és kétpárti támogatással elfogadott pótlólagos erőforrásokra lesz hozzá szükség.

Forrás: MTI / Kitekintő

 

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »