Görög diplomatákat utasít ki Oroszország

Bekérette az orosz külügyminisztérium Andreász Fríganasz moszkvai görög nagykövetet, és jegyzéket adott át neki azokról a szimmetrikus válaszintézkedésekről, amelyeket orosz diplomaták júliusi athéni kiutasítása miatt hozott – közölte hétfőn az orosz külügyi tárca.

Az orosz külügyminisztérium TASZSZ hírügynökség által publikált közleménye – amely nem ismertette a válaszlépések részleteit – barátságtalan lépésnek minősítette az “orosz diplomáciai alkalmazottakkal és állampolgárokkal” szembeni görög eljárást.

  • Előzmények:
A Kathimerini című görög újság július 11-én írt arról, hogy Görögország kiutasít két orosz diplomatát, két másiknak pedig megtiltja a belépést az országba a státuszukkal össze nem egyeztethető tevékenységük miatt.

A napilap cikke szerint az orosz diplomaták megpróbálták aláásni a Görögország és Macedónia között az utóbbi új hivatalos elnevezéséről a múlt hónapban megszületett megállapodást, amelynek értelmében a balkáni országot ezentúl Észak-Macedóniának nevezik.

Az egyezség lehetővé teszi, hogy ténylegesen megkezdődjenek Macedónia EU-csatlakozási tárgyalásai, és várhatóan a NATO is hamarosan felveszi az országot tagjai közé.

Nem enyhül a diplomáciai vita Oroszország és Görögország között

Az orosz diplomáciai tárca július 20-án határozott tiltakozását fejezte ki a nagykövetnek “a görög fél oroszellenes nyilatkozatai kapcsán, amelyek két orosz diplomata kiutasításával, illetve két másik diplomata beutazásának megtiltása körül kialakult helyzettel állnak összefüggésben”.

A Reuters jelentése szerint a görög hatóságok közölték: az orosz diplomaták megpróbáltak lefizetni tisztségviselőket, és tüntetéseket is szándékoztak szervezni, hogy megakadályozzák Macedónia – a megállapodás szerinti új nevén Észak-Macedónia – csatlakozását a NATO-hoz.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Alakul a jemeni békemegállapodás

A jemeni polgárháborúban szemben álló felek megállapodtak, hogy Hodeida vörös-tengeri kikötővárosban és az azonos nevű kormányzóságban tűzszünet lép életbe - jelentette be csütörtökön António Guterres ENSZ-főtitkár. Közben az amerikai szenátus megvonná a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíciónak a háborúban nyújtott logisztikai segítséget.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás