A szíriai háború során először tárgyalnak a kurdok a kormányerőkkel Damaszkuszban

Kormányzati tisztségviselőkkel találkoznak a szíriai kurdok képviselői a héten Damaszkuszban. Ez lesz az első alkalom, hogy a Washington támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd katonai szövetség küldöttsége felkeresi a fővárost.

Az SDF politikai szárnya, a Szíriai Demokratikus Tanács (SDC) képviselőit a tanács élén álló Ilham Ahmed vezeti – mondta el Riád Darar, az SDC egyik társelnöke pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint. A küldöttség több magas rangú politikai és katonai tisztségviselőből áll, akik már két nappal korábban megérkeztek Damaszkuszba.

Darar hozzátette: a kormány hívta meg őket, és Szíria északi, kurd felügyelet alatt álló részének sorsáról, valamint infrastrukturális kérdésekről fognak tárgyalni. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan kikkel fognak találkozni, és meddig maradnak a fővárosban. Darar reményét fejezte ki a megbeszélések kedvező kimenetelét illetően, és hangsúlyozta, hogy nem szabad feltételeket támasztani a tárgyalások előtt.

A szíriai kormány egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást erről.

A szíriai polgárháború több mint hét éve alatt a kurd kisebbség kvázi autonómiára tett szert az ország északi és északkeleti részén. A kurdok ellenőrzése alatt álló területek Szíria több mint 27 százalékát teszik ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint. Felügyeletük alatt állnak fontos olajmezők is. Az SDF 2017 októberében Rakkát is megszerezte az Iszlám Állam dzsihadistáitól, és jelenleg Deir ez-Zór tartományban folytat offenzívát a szélsőségesek ellen az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció segítségével.

Bassár el-Aszad szíriai elnök május végén azzal fenyegette az SDF-et, hogy ha kell, erővel veszi vissza a kurdok ellenőrzése alatt álló térségeket. Aszad ugyanakkor nem zárta ki a tárgyalásos rendezést sem. Nem sokkal később a Szíriai Demokratikus Tanács jelezte, kész feltételek nélküli párbeszédre a kormánnyal.

  • Korábbi cikkünk a témában:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »