Napokon belül megkezdi munkáját a bajor menekültügyi hivatal

Megalakult pénteken az Ingolstadt melletti Manchingban az önálló bajor menekültügyi hivatal, melynek megnyitóján Markus Söder bajor miniszterelnök az integráció fontosságát emelte ki.

A menedékkérelmekkel és az elutasítottak visszaküldésével egyaránt foglalkozó hivatal augusztus 1-jén kezdi meg ténylegesen a munkát. A konzervatív miniszterelnök szerint az új hivatal javítani fogja azoknak a menekülteknek a maradási esélyeit, akik be akarnak illeszkedni a társadalomba.

A politikus aláhúzta, hogy Bajorország jóval nyitottabb lesz, és minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni, hogy egyensúlyt teremtsen a menekültügyi kérdésben.

Söder a menekülteknek nyújtandó munkavállalási engedélyekről és képzési lehetőségekről beszélt. A bajor kormányfő szerint az emberek azt várják el, hogy az állam különbséget tegyen a bűnözők és a valóban beilleszkedésre törekvő emberek között. A bajor kormány deklarált célja, hogy a menekültügyi hivatal felállítása a kitoloncolásokat is felgyorsítsa. Magát a menekültügyi eljárást viszont továbbra is Nürnbergben, a szövetségi menekültügyi hivatalban folytatják majd le.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Bajorországban októberben tartományi választásokat tartanak, és a felmérések szerint Söder pártja, a Keresztényszociális Unió rosszabb eredményre számíthat, mint a legutóbbi választásokon. A hónap elején Söder az 1998-ban feloszlatott önálló bajor határrendőrséget is újraalapította.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »