Németország segítene Észak-Koreának az atommentesítési folyamatban

A szöuli látogatáson tartózkodó Heiko Maas német külügyminiszter felajánlotta csütörtökön országa segítségét a megvalósítandó koreai-félszigeti nukleáris leszerelési folyamatban, de figyelmeztetett, hogy Észak-Koreának tettekre kell váltania ígéreteit, fel kell számolnia atomprogramját az ellene érvényben tartott büntetőintézkedések feloldásához.

„Ha eljön az ideje, készek leszünk segíteni a folyamatot, megosztani műszaki tapasztalatainkat”, amelyeket az Iránnal 2015-ben kötött nemzetközi nukleáris megállapodás tárgyalása közben szereztünk az ottani atomprogram leszerelése alkalmával – jelentette ki Maas dél-koreai hivatali kollégájával közös sajtóértekezletén.

Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor kijelentette a Donald Trump amerikai elnökkel megtartott júniusi szingapúri csúcstalálkozóján, hogy hajlandó a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésére. Ezzel az ígérettel kapcsolatban a német külügyminiszter kétkedően nyilatkozott Szöulban, mert – mint mondta – bár Észak-Korea már hónapok óta nem hajtott végre rakéta- vagy nukleáris tesztet, Phenjan korábban hosszú éveken át túl sokszor sértette meg a nemzetközi jogot, és okozott csalódást.

„Mindezek ellenére a folyamat beindult, és esély van a több évtizede tartó Korea-közi konfliktus megoldására” – mondta. „Lehet, hogy ez az észak-koreai rezsim utolsó esélye” – szögezte le. Hozzátette, hogy az észak-koreai leszerelésnek visszafordíthatatlannak és a nemzetközi közösség által ellenőrizhetőnek kell lennie.

Kang Kjung Vha (b) dél-koreai és Heiko Maas német külügyminiszterek közös sajtótájékoztatója 2018. július 26-án Szöulban. (EPA/YONHAP SOUTH KOREA OUT)

Megkérdezték a német külügyminisztertől, hogy Dél-Korea tudna-e tanulni a két Németország újraegyesítéséből. Erre úgy válaszolt, hogy a két Korea esete csak korlátozottan hasonlítható a némethez.

Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter azt mondta a sajtóértekezleten: számára a német újraegyesítésből a legnagyobb tanulság az, hogy a folyamatba be kell vonni a szomszédos országokat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/Yonhap

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »