Csak látszólag ért véget a rendkívüli állapot Törökországban

A török parlament elfogadta kedd éjszaka a terrorizmus elleni harcot szabályozó, számos jogszabályt és a rendkívüli állapot keretében kiadott törvényerejű rendeleteket is módosító új törvénycsomagnak mind a 25 pontját.

A törvénycsomag egyebek mellett kiterjeszti a tartományi kormányzók jogkörét, lehetővé teszi az őrizetbe vétel időtartamának meghosszabbítását, valamint a köztisztviselők elbocsájtását, amennyiben kapcsolatban állnak terrorista szervezetekkel, vagy közük van egyéb, – a hatóságok szerinti – nemzetbiztonsági fenyegetéshez. Az új szabályozás a két év után feloldott rendkívüli állapot helyett hivatott keretet adni a terrorizmus elleni küzdelemnek.

A törvénycsomag értelmében:

  • Törökország 81 tartományának kormányzói, ha a közrend és a biztonság úgy kívánja, legfeljebb 15 napig korlátozhatják adott egyének be- és kilépését a tartomány bizonyos részeire, illetve részeiről.
  • A kormányzók ezen felül rendelkezhetnek arról is, hogy adott időpontokban, továbbá helyszíneken gyülekezhetnek-e vagy egyáltalán elhaladhatnak-e az emberek, valamint a különböző járművek.
  • A tartományok vezetői a javaslat szerint még az engedélyezett fegyver tartását is betilthatják.
  • A változtatás alapján tüntetéseket és egyéb megmozdulásokat mind külső, mind belső helyszínen egyaránt legkésőbb éjfélig lehet majd tartani.
  • A terrorizmussal kapcsolatos egyes bűntettek esetében a rendőri őrizetbe vétel ideje legfeljebb 48 óra, míg a halmozott bűncselekmények esetén maximum négy nap lehet. Az őrizet időtartama kétszer meghosszabbítható, tehát összesen 12 napon át tarthat.

A törvénycsomag-tervezetet az ellenzék korábban azért kifogásolta, mert az szerintük gyakorlatilag legalább öt évre hosszabbítaná a két év után feloldott rendkívüli állapotot, ami jelentős kárt okozna Törökország külső megítélésének.

A rendkívüli állapotot a 2016. július 15-ei katonai puccskísérlet után rendelték el, először három hónapra, azt követően 7-szer meghosszabbították újabb 3-3 hónapra. Azután oldották fel, hogy az országban idén július 9-én végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »