Küzdelmes évek előtt áll Egyiptom

Jelentősen, 33,3 és 75 százalék közötti mértékben emelte a lakossági gázárat az egyiptomi kormány – derül ki a szombaton megjelent hivatalos közlönyből. Az intézkedés, mely számos egyiptomi lakos mindennapjait nehezíti majd meg, augusztustól lép életbe.

A havi 30 köbméterig fogyasztók esetében 75 százalékos az áremelés.  A 30 és 60 köbméter között fogyasztók 42,8 százalékkal, a 60 köbméter földgáznál többet fogyasztók 33,3 százalékkal fizetnek magasabb árat a jövő hónaptól.

Ezzel az intézkedéssel Egyiptom további elégedetlenséget váltott ki főként a társadalom legszegényebb rétegének, és a középosztálybeliek körében, mely csoportok eddig is a kormány gazdasági reformprogramjának a fő elszenvedői voltak.

Azonban nemcsak a gázért kénytelenek többet fizetni az afrikai ország lakosai. Júniusban 66,6 százalékkal emelkedett az üzemanyag, 26 százalékkal az elektromos áram, 45 százalékkal a vezetékes ivóvíz és 12 százalékkal a csatornadíj ára is.

  • A hitelmegállapodás
Az intézkedés része a Nemzetközi Valutalap (IMF) reformtervének, amely az állami támogatások megszüntetését szorgalmazta számos termék esetében. Egyiptom 2016-ban írt alá három évre szóló megállapodást az IMF-fel, amely kemény megszigorító intézkedéseket tartalmaz. A 12 milliárd dolláros, hároméves hitelmegállapodás célja a költségvetési deficit lefaragása, a gazdasági növekedés felgyorsítása és a devizapiaci helyzet javítása.

A hitel folyósításának részeként a kairói vezetés vállalta egyebek között, hogy csökkenti az állami szubvenciókat, emeli az adókat és lazítja a tőkemozgás fölötti ellenőrzést. Egyiptom azt reméli, hogy az olyan fájdalmas reformok révén, mint az adóemelés és a támogatások csökkentése, visszahódítja majd a külföldi befektetőket, továbbá lendületet ad a 2011-es arab tavaszt követően válságba sodródott gazdaságnak.

Egy árus hallal teli dobozt cipel az alexandriai piacon, 2018. július 23-án. 2017 áprilisában Egyiptom adót vezetett be a halexportra, miután az egyiptomi font leértékelése után a belföldre szánt haleladások túlságosan lecsökkentek. Egyiptomban évente 1,8 millió tonna halat fogyasztanak, melyből mintegy 1,5 millió tonnát biztosít a helyi halászat. EPA/KHALED ELFIQI

Ezen elvárások teljesíthetőségét igazolja az egyiptomi befektetésügyi és nemzetközi együttműködési miniszter múlt csütörtöki, CNBC-nek tett nyilatkozata is. Sahar Nasr elmondta, hogy Egyiptom nyitott az üzletre és komoly előrelépéseket tesz a gazdasági reformjainak köszönhetően.

Országunkat egy globális befektetési célállomássá tesszük, átfogó fejlesztéseket végzünk az üzleti szektorban”,  – mondta el a miniszter, aki hozzátette, hogy a külföldi befektetőket is szívesen látják. Utóbbiak számában Nasr jelentős növekedést tapasztal, Amerikából, Ázsiából, Európából is érkeznek befektetők cégalapítás céljából, míg a meglévő vállalatok terjeszkedése is megfigyelhető Egyiptomban.

Nasr optimistán értékelte a reformok hatásait, melyek a GDP növekedésben is észrevehetőek, „hosszú idő óta először a folyó fizetési mérlegünk többletet mutat, továbbá nagy hangsúlyt fektetünk a munkahelyek létrehozására is”.

Az IMF ugyanakkor hétfőn óvatosságra intette az országot, ugyanis Egyiptomnak továbbra is tartania kell magát a szigorú monetáris politikához az infláció féken tartása céljából, mely egyenes következménye a szubvenciók csökkentésének.

  • Kapcsolódó cikkeink

Az egyiptomiak helyzete így továbbra sem egyszerű: meg kell küzdeniük az emelkedő árakkal, mely leginkább a tavalyi font lebegtetés után éreztette hatását. A magas kamatlábak segítenek az infláció mérséklésében, azonban nehézkessé teszik a gazdasági növekedés jövőképének a felfestését.

Aggasztó jelek jelentek meg júniusban, amikor 11 hónap után először Egyiptom inflációja jelentősen emelkedett, miután a kormány jelentősen csökkentette a gázolaj és elektromos áramok szubvencióját, hogy faragni tudjon a költségvetési hiányból. Az ország városi részeiben az infláció 11,4-ről 14,4 százalékra nőtt májusban.

Forrás: MTI/CNBC/Bloomberg/News24

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »