Ejtették New York keresetét az olajóriásokkal szemben

John Keenan amerikai bíró csütörtökön elutasította New York város keresetét melynek értelmében a legjelentősebb olajvállalatokat tették volna felelőssé a fosszilis üzemanyagok elégetése által okozott klímaváltozásért. A város követeléseit ejtették többek között a  Chevron, a BP, a ConocoPhillips, az Exxon Mobil és a Royal Dutch Shell olajtársaságok ellen.

Keenan Manhattanben úgy nyilatkozott, hogy a klímaváltozást szövetségi rendeletekkel és külpolitikával kellene szabályozni. „A klímaváltozás egy hétköznapi jelenség, melynek a létezését a vádlottak sem vonhatják kétségbe,” írta.

„Azonban az ezáltal okozott problémák helyrehozatala nem tartozik a bírói testület feladatai közé. A globális felmelegedésre a megoldásokat a kormány két másik ágának kell megtalálnia.”

Seth Stein, New York város polgármesterének, Bill de Blasionak a szóvivője azt mondta, hogy a város tervezi a döntés elleni fellebbezést.

„ A polgármester úgy véli, hogy a legjelentősebb környezetszennyezőknek elszámoltathatónak kell lenniük, amiért hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, mely jelentős károkat okoz a városnak”, mondta Stein. A város az olajcégeket januárban perelte be, és bejelentette, hogy  tervei szerint a 189 milliárd dollárt érő fosszilis üzemanyag befektetéseit kiveszi a nyugdíjalapokból az elkövetkező 5 év során.

Álláspontjuk szerint a vállalatok már néhány éve tudták, hogy a szénkibocsátás a a globális felmelegedés egyik okozója, ennek ellenére a fosszilis tüzelőanyagokat részesítették előnyben, mialatt nyilvános megszólalásaikban a tudomány szerepét igyekeztek kétségbe vonni a klímaváltozás területén. New York több milliárd dollárt kénytelen költeni az áradások és a globális felmelegedés más veszélyei ellen történő védekezésre, mely költségek jelentős terhet rónak a városra.

  • Kapcsolódó cikkeink

Az olajcégek több szempontból is elutasították a keresetet, többek között egy szövetségi törvényre hivatkozva (Clean Air Act), melynek értelmében kizárólag a Környezetvédelmi Iroda indíthat pert környezetszennyezés ügyében. Keenan egyetértett ezzel az érveléssel csütörtökön.

Elmondta továbbá, hogy a klímaváltozás egy globális probléma, New York követelése „számtalan más külföldi kormányt, illetve azok törvényeit és politikai irányvonalait vonja be az ügybe” melyben így nem dönthet egy bíróság.

„Keenan bíró pontosan fogalmazott”, így vélekedett Theodore Boutrous, Chevron vállalat ügyvédje. A Shell, az Exxon, és a ConocoPhillips is mind elégedetten nyilatkoztak a bíróság döntéséről.

„Keenan döntése megerősíti azon nézőpontunkat, miszerint a klímaváltozás egy összetett társadalmi probléma, mely alapos, szilárd alapokon álló kormányzati politikát igényel, és nem tartozik a bíróságok ügyei közé” – jelezte a Shell közleményében.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »