A parlamentben folytatódik a kolumbiai gerillák harca

Megtartotta alakuló ülését pénteken a kolumbiai parlament, és most első ízben foglaltak helyet a padsorokban a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) lázadószervezet egykori gerillái.

Juan Manuel Santos leköszönő elnök üdvözölte a „demokrácia templomában” a volt gerillákat, a FARC szervezettel kötött békemegállapodás megőrzésére szólította a parlamentet és személyesen utódját, Iván Duque-t. Feltehetően Duque-re utalva azt hangoztatta, sokan nem szeretnék látni a parlamentben a FARC tagjait, de őt megelégedéssel tölti el a jelenlétük.

„Azok, akik fél évszázadon keresztül fegyverrel harcoltak az állam és intézményei ellen, alávetették magukat a kolumbiai alkotmánynak és törvényeknek. Mostantól a szavak lesznek a fegyvereik” – fogalmazott Santos, aki Nobel-békedíjat kapott a FARC-al kötött békéért.

A 2016-ban kötött békemegállapodással összhangban, miután a FARC beszolgáltatta a fegyvereit párttá alakult. A Közös Forradalmi Alternatív Erő párt nevének rövidítése azonos a gerrillaszervezetével, ugyancsak FARC-nak hívják. Március közepén parlamenti választást tartottak, amelyen Santos középutas koalíciójának három pártja nyerte a legtöbb voksot. A FARC párt a szavazatok alig egy százalékát gyűjtötte össze, de a békemegállapodás függetlenül a szavazataránytól 5-5 helyet biztosít neki a képviselőházban és a szenátusban.

Két hónappal a parlamenti választás után tartották meg az elnökválasztást, amelyen Santos már nem indulhatott, és a jobboldali Iván Duque győzött. Az alig 41 éves Duque fogadkozott, hogy felülvizsgálja a marxista lázadókkal két éve kötött békemegállapodást. Az egykori keményvonalas államfő, Álvaro Uribe kiválasztottja ellenzi a volt gerillák jelenlétét a kongresszusban, felháborítja, hogy bűnözők fognak törvényeket hozni, akik évtizedeken át gyilkoltak, kínoztak és ejtettek túszul embereket. Azt ígérte ugyan, hogy nem fogja „darabokra tépni” a békemegállapodást, ahogy azt egyes szövetségesei szorgalmazzák, de úgy módosítaná, hogy az amnesztia nem vonatkozzon a súlyos bűntényeket elkövető egykori gerillákra.

Duque győzelme után sokan megfogalmazták azt a félelmüket, hogy elnöksége veszélybe sodorhatja a békefolyamatot, és arra késztetheti a volt FARC-gerillákat, hogy más fegyveres csoportokhoz csatlakozva folytassák a harcot a kormány ellen. Elemzők szerint nem kizárt, hogy Duque kisebb változtatásokat tud majd eszközölni a békemegállapodásban, de szinte lehetetlen, hogy jelentősen módosítani tudja a kongresszus háromnegyede által támogatott szerződést.

A győztes Duque-ra, aki az elmúlt évszázad legfiatalabb kolumbiai elnökeként lép majd hivatalba augusztusban, jelentős kihívások várnak. Kolumbia gazdasága változatlanul gyengén teljesít, kábítószer-kereskedő bandák nyomultak be azokba a térségekbe, amelyeket korábban a FARC fegyveresei ellenőriztek, valamint az elmúlt évben több mint félmillió venezuelai érkezett az országba, hogy élelemhez és munkához jusson.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP/dpa/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »