Működtek az Észak-Korea ellen kivetett szankciók

Jelentősen, az utóbbi húsz év legerősebb ütemével, csökkent az észak-koreai gazdaság teljesítménye tavaly a dél-koreai jegybank becslése szerint.

Az észak-koreai hatóságok soha nem közölnek semmilyen hivatalos gazdasági adatot sem, így a különböző információkhoz részlegesen hozzájutó külföldi intézmények csak becsléseket tudnak készíteni.

A szöuli jegybank pénteken kiadott jelentése szerint Észak-Korea bruttó hazai terméke (GDP) 3,5 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest, ami egyértelmű jelzése annak, hogy az atom- és rakétaprogram miatt kivetett nemzetközi büntetőintézkedések keményen visszavetették az amúgy is elszigetelt gazdaság teljesítményét.

Tavalyelőtt, 2016-ban még 3,9 százalékkal nőtt a kommunista ország gazdasága. A tavalyinál erősebb mértékű csökkenést, azaz 6,5 százalékot, 1997-ben mértek, amikor hatalmas éhínség pusztított Észak-Koreában.

A teljes kibocsátás nagyjából egyharmadát biztosító ipar termelése tavaly 8,5 százalékkal csökkent az energiahordozók hiánya miatt, ami szintén húszéves mélypontot jelent. A mezőgazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal, a feldolgozóiparé 6,9 százalékkal, az építőiparé pedig 4,4 százalékkal esett vissza 2017-ben. A dél-koreai jegybank becslése szerint Észak-Koreában az egy főre jutó bruttó hazai termék értéke 1,46 millió von, azaz 1010 dollár volt tavaly. Dél-Koreában ez az érték 23-szor volt nagyobb.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2016. november végén elfogadott határozatában szigorúan korlátozta – 60 százalékkal, 7,5 millió tonnára csökkentette – Észak-Korea szénexportjának maximális mennyiségét, valamint megtiltotta az észak-koreai bányákban kitermelt réz, nikkel, ezüst és cink importját. A BT tavaly augusztusban teljes egészében megtiltotta a szén, a vasérc, a vas, az ólomérc, az ólom, a halak és a tenger gyümölcseinek importját Észak-Koreából. Decemberben pedig megszavazta a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportjának 90 százalékos csökkentését is.

A szankcióknak az a célja, hogy jelentősen csökkentsék a phenjani rezsim exportbevételeit, amelyeket az atomfegyver-program finanszírozására fordítottak.

Bár júniusban Szingapúrban személyesen tárgyalt Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy a nemzetközi büntetőintézkedéseket mindaddig nem oldják fel, amíg Phenjan nem tesz lényegi előrelépést a nukleáris leszerelés terén.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »