Visszavonták a Puigdemont elleni elfogatóparancsot, de nem örülhet

Visszavonta a Carles Puigdemont elleni európai elfogatóparancsot a spanyol legfelsőbb bíróság – döntésével Pablo Llarena bíró lényegében elutasította, hogy Németország a katalán függetlenségi vezetőt kizárólag közpénz hűtlen kezelése miatt adja ki Spanyolországnak.

A július 12-én meghozott német döntés azt jelentette: kiadatása esetén Carles Puigdemont kizárólag ebben a vádpontban vonható felelősségre a spanyol bíróság előtt, a jóval súlyosabb, lázadás bűncselekménye miatt viszont nem. Vagyis ebben az esetben a volt elnök, aki lényegében a katalán függetlenségi folyamat vezetője, kisebb súlyú bűncselekmény miatt állhatott volna csak bíróság elé, mint beosztottjai, akik nem hagyták el az országot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A német bíróság enyhébben kezeli Puigdemont függetlenségi harcát

Rajoy távozásával elindulhat a párbeszéd a katalánokkal is

A spanyol legfelsőbb bíróság március közepén összesen 14 katalán politikus ellen emelt vádat lázadás miatt a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezésével és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadásával összefüggésben.

Jaume Alonso-Cuevillas, Puigdemont egyik védőügyvédje az EFE spanyol hírügynökségnek sikerként értékelte az európai elfogatóparancs visszavonását, és arról is beszélt, hogy logikusnak tartaná, ha Puigdemont visszatérne Belgiumba, miután szabadon távozhat Németországból.

Pablo Llarena szerint a német bíróság hatáskörén túl cselekedett, hiszen szerepe mindössze arra korlátozódik, hogy ellenőrizze: a spanyol joghatóság által közölt tényállás megtalálható-e a német büntetőjogban, illetve, hogy a spanyolhoz hasonló eljárást alkalmaznának-e, ha mindez ott történik.

A bíró egyúttal visszavonta a többi, külföldön önkéntes száműzetésben lévő volt katalán kormánytag, Antoni Comín, Luis Puig, Meritxell Serret, Clara Ponsatí elleni európai elfogatóparancsot is. Hárman közülük Brüsszelben tartózkodnak több mint nyolc és fél hónapja. Kiadatásukat május közepén elutasította a belga bíróság, mivel szabálytalannak találta az elfogatóparancsot.

Érvényben marad viszont a velük és a volt elnökkel szemben kiadott spanyolországi elfogatóparancs, így ha hazatérnek, őrizetbe veszik őket.

Forrás: MTI

Friss hírek