Közel 43 ezer új repülőgépre lesz szükségük a légitársaságoknak

A Boeing keddi előrejelzése szerint a világ légitársaságainak a következő húsz évben 42 730 új repülőgépre lesz szükségük.

A legnagyobb amerikai repülőgépgyártó konglomerátum a dél-angliai Farnborough-ban zajló globális légiközlekedési vásáron tette közzé 39 oldalas friss prognózisát. A cég szerint a következő két évtizedre általa jósolt új repülőgép-megrendelések értéke a jelenlegi piaci árakon számolva 6300 milliárd dollár.

Az előrejelzés alapján a 2037-ig terjedő időtávlatra várt új megrendelések csaknem háromnegyede keskeny törzsű, vagyis belső folyosós utasszállító repülőgépekre szól majd. A Boeing várakozásai szerint a légitársaságok az e kategóriába tartozó gépekre az előrejelzési időszak végéig 3480 milliárd dollárt, a széles törzsű, többfolyosós repülőgépekre 2480 milliárd dollárt költenek majd. A fennmaradó rész a regionális, illetve a teherszállító repülőgépek megrendelési értéke lesz.

A Boeing prognózisa szerint mindez azt jelenti, hogy 2037-ig a világ légitársaságai várhatóan 31 360 keskeny törzsű, 8070 széles törzsű, 2320 regionális és 980 teherszállító repülőgépet vásárolnak. Az új megrendelések piaci értékének 43 százaléka ugyanakkor a széles törzsű utasszállító és teherszállító gépekre jut.

Az amerikai gyártó a légiközlekedés regionális növekedési adataiból arra következtet, hogy a következő húsz évben az új repülőgépek hozzávetőleg 40 százalékát ázsiai, további mintegy 40 százalékát pedig európai és észak-amerikai légitársaságok vásárolják meg. Ez Ázsiában 16 930, Észak-Amerikában 8800, Európában 8490 új repülőgépet jelent. A fennmaradó 20 százalékon a Boeing várakozása szerint Oroszország, a Közel-Kelet, Latin-Amerika, Közép-Ázsia és Afrika légitársaságai osztoznak.

Az előrejelzés szerint a következő két évtizedben Kína válik a világ legnagyobb belső polgári légiközlekedési piacává, átvéve az első helyet az Egyesült Államoktól. Londoni elemzői várakozások szerint Kína addigra már a világ legnagyobb gazdaságait soroló ranglista élén is maga mögé utasítja az Egyesült Államokat.

Kapcsolódó cikkeink:

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden évben összeállítja a következő másfél évtizedre szóló prognózisát a világ vezető gazdasági erőcentrumairól (CEBR World Economic League Table, WELT).

Az idei évre szóló elemzésükben a ház szakértői közölték: várakozásuk szerint az Egyesült Államok és Kína 2030-ban cserél helyet a legnagyobb gazdaságok globális sorrendjének első két helyén.

A CEBR előrejelzése szerint a következő másfél évtizedben az ázsiai gazdaságok általában is kimagasló teljesítményt nyújtanak. A ház londoni elemzői azzal számolnak, hogy 2032-ben a világ négy legnagyobb gazdasága közül három ázsiai lesz: Kína, India és Japán. A felső tízes mezőnybe a prognózis szerint 2032-re bekerül Dél-Korea és Indonézia, az első 25 közé pedig Tajvan, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Pakisztán.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »