Törökország újabb nemzetközi leminősítése

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a török makrogazdasági stabilitásra egyre nagyobb kockázatot jelent a folyómérleg-hiány növekedése, a romló külső globális finanszírozási környezet, az infláció megugrása és a török valuta árfolyamának zuhanásszerű gyengülésének hatása a nagy adósságtömeggel terhelt magánszektorra.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi BB pluszról egy fokozattal, BB-re rontotta Törökország hosszú futamidejű devizaadósságának besorolását. A cég az új osztályzaton is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

A BB besorolás két fokozattal marad el a befektetési ajánlású sáv alapszintjének tekintett BBB mínusz minősítéstől.

A leminősítés indoklásában a Fitch kifejtette azt a véleményét, hogy az elmúlt hónapokban romlott a török gazdaságpolitika hitelessége, és a júniusi választások után megtett első szakpolitikai lépések csak növelték a bizonytalanságot. A hitelminősítő szerint ebben a környezetben nehéz lesz elérni még azt is, hogy a gazdaság csak „puha landoláson” menjen át.

A Fitch Ratings várakozása szerint a török folyómérleg-egyenleg hiánya az idén a hazai össztermék (GDP) 6,1 százalékára nő, elsősorban az üzemanyagárak emelkedése és a háztartási szektor fogyasztásának idei első félévi élénkülése miatt.

A cég jövőre 4,1 százalékra csökkenő folyómérleg-hiányt vár a líra gyengülése, a Fitch elemzői által valószínűsített olajárcsökkenés és az élénkülő turizmus együttes hatására. A közvetlen külföldi befektetések értéke azonban a hitelminősítő prognózisa szerint 2019-ben is csak a hazai össztermék 1 százaléka körül lesz, így a folyómérleg-hiány jelentős része továbbra is csak az adósságpiacról lesz finanszírozható.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint a nettó török külső adósságráta a GDP-érték 35 százalékára emelkedik 2018 végéig. A hitelminősítő megjegyzi, hogy a BB osztályzati sávba sorolt szuverén adósok GDP-arányos nettó külső adósságrátájának mediánértéke 8 százalék.

A cég elemzése szerint a jelentős bruttó külső finanszírozási igény sokkhatásoknak teszi ki a török gazdaságot. A Fitch elemzőinek becslése szerint Törökország bruttó külső finanszírozási igénye az idén 229 milliárd dollár lesz, ugyanakkor a bruttó devizatartalékok értéke 2018 végére 96 milliárd dollárra csökken.

Törökországra a három globális piacvezető hitelminősítő egyike sem tart már érvényben befektetési ajánlású szuverén besorolást, és az utóbbi hónapokban mindhárom leminősítette a török államadós-osztályzatot. A Standard & Poor’s májusban BB-ről BB mínuszra, a Moody’s Investors Service márciusban Ba1-ről Ba2-re – a Fitch új török osztályzatának megfelelő szintre – rontotta a török minősítést, májusban pedig ezt a besorolást is leminősítési felülvizsgálat alá vette.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »