Fontos újítások a frissen beiktatott török törvényhozás működésében

Beiktatták Törökország új parlamentjét szombaton.

A június 24-i általános választásokat követően megalakult törvényhozásnak immár 600 képviselője van a korábbi 550 helyett. E változtatást a tavaly áprilisi alkotmánymódosító népszavazáson hagyták jóvá a voksolók. A referendumon megszavazták a végrehajtó elnöki rendszer bevezetését is az eddigi parlamenti berendezkedés helyett.

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan egy személyben lesz az államfő és a kormányfő.

Ankara, 2018. június 25.
Recep Tayyip Erdogan török államfõ és felesége, Emine Erdogan integet támogatóiknak (MTI/EPA/Erdem Sahin)

Az alkotmánymódosítás hétfő délután Erdogan államfői eskütételével és az azt követő ünnepélyes szertartással lép életbe. Az esti órákban a köztársasági elnök egyúttal minisztereinek névsorát is közzéteszi. Az új kormányban 16 kabinet lesz az eddigi 21 helyett.

A változtatás kiszélesíti a mindenkori államfő jogköreit, ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, illetve egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. A lépéssel megszűnik a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény. A parlament továbbra is kidolgozhat, módosíthat és visszavonhat törvényeket, valamint ellenőrizheti az államfő intézkedéseit.

Binali Yildirimet, akinek így megszűnt kormányfői tisztsége, szombaton mint izmiri képviselőt iktatták be. Yildirimet emellett házelnöknek jelölte az Erdogan vezette, kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP).

Török sajtójelentések szerint a szombati beiktatási ceremónián jelen volt Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, Mustafa Akinci, a ciprusi törökök elnöke, és Nicolás Maduro venezuelai államfő.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek