Előrehozott választásokat akar kicsikarni a legnagyobb brit szakszervezet

Előrehozott választások kikényszerítésére mozgósítja tagságát a legnagyobb brit szakszervezeti szövetség, a Unite, abban a reményben, hogy az ellenzéki Munkáspárt kormányra kerülhet, és a jelenlegi konzervatív párti kormánynál jobb megállapodást tud elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.

A Unite a dél-angliai Brightonban tartotta kedden évközi konferenciáját, amelynek zárónyilatkozata szerint „nagyon valószínűtlen”, hogy a konzervatív brit kormány olyan megállapodást tudna elérni az EU-val, amely a szakszervezet vagy a vele szoros kapcsolatot ápoló Munkáspárt számára elfogadható lenne.

A Unite keddi nyilatkozatában közölte, hogy amint a parlament elé kerül a majdani kilépési megállapodás, a szakszervezeti szövetség elkezdi a mozgósítást, azzal az elsődleges céllal, hogy még az idén új választásokat tartsanak Nagy-Britanniában.

A kongresszusról kiadott közlemény szerint az előrehozott választásokat a Munkáspárt megnyerheti, és ebben az esetben az új Labour-kormány jobb megállapodást tudna elérni az Európai Unióval, mint a konzervatívok.

Az állásfoglalás szerint olyan Brexit-megállapodást kell elérni, amely korlátozásoktól mentes hozzáférést biztosít a szakszervezet több ezernyi tagjának megélhetést nyújtó brit kereskedelem számára az Európai Unió egységes belső piacához, és biztosítja, hogy Nagy-Britannia az uniós tagság megszűnése után is vámunióban maradjon az EU-val.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A konzervatív párti brit kormány az EU-tagság megszűnésével egy időben ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, azzal az érvvel, hogy egyrészt a Brexit után csak így tud önálló kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni más országokkal, másrészt a további tagság e két sarkalatos integrációs szerveződésben olyan feltételek teljesítésére kötelezné Londont – mindenekelőtt az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás kérdésében -, mintha Nagy-Britannia ki sem lépne az EU-ból.

A Unite keddi felhívása szerint azonnali hatállyal és garantáltan biztosítani kell a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-munkavállalók további tartózkodási jogát.

A konzervatív brit kormány hivatalos álláspontja is az, hogy a más EU-tagországokból érkezett munkavállalók a brit EU-tagság megszűnése után is maradjanak Nagy-Britanniában jelenlegi jogosultságaik megőrzésével. A jelenleg kormányzati tervek szerint azonban ennek lennének feltételei, mindenekelőtt az, hogy a külföldi EU-állampolgároknak a brit EU-tagság jövő márciusra várható megszűnése után kezdődő átmeneti időszak végéig, 2020. december 31-ig töltsenek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában.

Azok is „köztes” letelepedett jogi státuszhoz juthatnak, akiknek addig az időpontig még nem lesz meg az ötévi tartózkodásuk, de a végleges tartózkodási engedélyre szóló folyamodvány beadása előtt nekik is meg kell várniuk, hogy leteljen az öt év.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »