Több oldalról támadják Trumpot a migránscsaládok szétszakítása miatt

Egy amerikai szövetségi bíró olyan ítéletet hozott kedden, miszerint nem szakíthatók szét az amerikai határt illegálisan átlépő és a hatóságok által elfogott migránscsaládok, és a már szétszakítva őrizetbe vetteket 30 napon belül újra egyesíteni kell.

Dana Sabraw-nak, a kaliforniai San Diego kerületi bírájának ez egy előzetes rendelkezése az ACLU polgári szabadságjogi civilszervezet keresetére a migránscsaládok szétszakítása ellen. A bíró indoklásában azt írta, hogy a  bevándorlócsaládok szétszakításával a szövetségi kormány a maga intézkedései által kiváltott kaotikus helyzetet akarja megoldani, de ez a megoldás nem felel meg a megfontolt és rendszerszemléletű kormányzás követelményének, amelyet pedig előír az alkotmány.

Sabraw elrendelte, hogy az öt év alatti gyerekeket 14, az idősebbeket pedig 30 napon belül vissza kell engedni szüleik mellé. A kormány fellebbezhet a döntés ellen, vagy pedig nagyon gyorsan intézkednie kell az ítélet végrehajtása érdekében – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

Az ACLU egy olyan anya – és hatéves lánya – nevében nyújtotta be a keresetet, aki a vallási üldöztetés elől menekült el a Kongói Demokratikus Köztársaságból, és tavaly novemberben érkezett az Egyesült Államokba, valamint kért ott menedékjogot. Noha a szóban forgó anya és lány már március újra együtt van, az ACLU más szétszakított migránscsaládok nevében is benyújtotta a keresetet.

Tornillo, 2018. június 26.
Az amerikai Egészségügyi és Szociális Minisztérium (HHS) által 2018. június 25-én közreadott kép egy befogadóközpont egyik sátráról a dél-texasi Tornillo településen. A sátortábort illegálisan bevándorló szüleiktől elszakított gyermekek számára létesítették. Donald Trump amerikai elnöki június 20-án írta alá az illegális migránscsaládok szétszakítását megakadályozó elnöki rendeletet. (MTI/EPA/HHS)

Donald Trump amerikai elnök egy múlt heti rendeletében véget vetett annak a gyakorlatnak, hogy a hatóságok szétszakítják az illegális migránscsaládokat, viszont már mintegy kétezer gyereket korábban elszakítottak szüleitől.

Az ACLU hétfőn megállapította, hogy a rendelet jogi kiskapukat rejt, ezért bírósági beadványban kérte annak kötelezővé tételét, hogy a szétszakított családokat 30 napon belül újra egyesítsék, kivéve, ha a szülők alkalmatlanok gyerekük ellátására, vagy ha csak felnőttek fogva tartására alkalmas intézetben vannak elhelyezve.

A kormány kérte az ACLU-t még keresete beadása előtt, hogy álljon el ettől a szándékától, mert az elnök rendelete „jobbára” orvosolja a problémát, valamint kérte a bírót, hogy utasítsa el a beadványt, Sabraw azonban nem tett eleget ennek.

Közben 17 szövetségi állam pert indított a Trump-kormány ellen a bevándorlócsaládok szétszakítása miatt. A perkérelemben az államügyészek „kegyetlennek, törvény- és alkotmányellenesnek” minősítik az intézkedést, valamint megállapítják, hogy a rendelet nem írja elő konkrétan a családok szétszakításának megszüntetését, és nem szól a már szétszakított családok újraegyesítésének körülményeiről sem.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »