Sokba fog kerülni Szerbiának a környezetvédelem

Szerbia Európa egyik legszennyezettebb országa, így a következő 10-15 évben az ország költségvetéséből mintegy 8,5 milliárd eurót kell környezetvédelemre és hulladékgazdálkodásra fordítani a helyzet javítása érdekében – közölte az ország pénzügyi tanácsa a Vecernje Novosti című belgrádi napilap szerdai beszámolója szerint.

Pavle Petrovic, a pénzügyi tanács elnöke szerint ezzel nemcsak a lakosság egészségi állapotán lehetne segíteni, hanem hozzá lehetne járulni az ország gazdaságának a növekedéséhez is. Véleménye szerint amennyiben a környezetvédelembe fektetett pénzösszegeket a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékára növelnék, azzal Szerbia gazdasága 0,5 százalékkal bővülhetne.

A nyugat-balkáni országban a legnagyobb gondot a légszennyezettség, az ivóvíz rossz minősége és a szennyvízelvezetés hiányosságai jelentik, illetve problémát jelent az is, hogy a szennyvíznek csupán 10 százalékát tisztítják meg – Belgrád és Újvidék például a szennyvizet egyenesen a Dunába és Szávába engedi -, és egyre több illegális szemétlerakó jelenik meg az országban, miközben a törvényesen működő hulladéklerakók is nagyon elhanyagoltak.

A pénzügyi tanács elnöke szerint most kell foglalkozni ezekkel a problémákkal, mert Szerbia pénzügyi helyzete stabil, így megengedheti magának az ilyen típusú befektetéseket. Véleménye szerint a költségvetésből évente a GDP körülbelül egy százalékát, vagyis 350-400 millió eurót kellene környezetvédelemre és hulladékgazdálkodásra fordítani, az önkormányzatok pedig további 100 millió euróval járulhatnának hozzá a legégetőbb gondok megoldásához.

Jelenleg az ország a GDP körülbelül 0,7 százalékát fordítja környezetvédelemre. A helyzet 2016-ban volt a legjobb, akkor a bruttó hazai termék 0,9 százalékát költötték erre a célra, míg kelet- és közép-európai országok átlagosan a GDP 2 százalékát fordítják környezetvédelemre.

A pénzügyi testület szerint a környezetszennyezés problémáját mindenképpen meg kell oldania az országnak, ha 2025-re az Európai Unió tagjává szeretne válni, ugyanis a csatlakozási tárgyalások 27-es fejezete is erre kötelezi Belgrádot. A becslések szerint legalább 12 milliárd eurót kell arra fordítani, hogy a Brüsszel által elvárt feltételeket teljesítse, viszont a szakértők szerint a fennálló gondokat nem lehet néhány év alatt megoldani, akár több évtizedet is igénybe vehet, amíg az uniós szabványoknak megfelelő környezetvédelmi rendszer épül ki.

Pavle Petrovic szerint csak a vízgazdálkodás helyreállítása hatmilliárd euróba fog kerülni, mert a szennyvízelvezetésbe 2,5 milliárd, víztisztító-rendszerek kiépítésébe 1,3 milliárd, a vízellátás javításába pedig 1,5 milliárd eurót kell fektetni. Ezen felül a hulladékfeldolgozásra is legalább 1,5 milliárd eurót, a légszennyezettség csökkentésére pedig 2,3 milliárdot kell fordítani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint előkerült az ír határkérdés

Pénteki belfasti beszédében Theresa May megerősítette, hogy London véleménye szerint az Európai Bizottság által javasolt megoldás vámhatárt hozna létre az Egyesült Királyságon belül, és ebbe "soha egyetlen brit miniszterelnök sem egyezne bele". Jobb megoldással viszont a britek sem álltak elő.

Read More »

Trump meghívta Putyint Washingtonba, majd megfenyegette

Donald Trump amerikai elnök meghívta Washingtonba Vlagyimir Putyin orosz elnököt - jelentette be Twitter-bejegyzésben a Fehér Ház szóvivője. Trump nem sokkal ezután a CNBC televíziónak adott interjúban közölte: ha nem sikerül javítani az Egyesült Államok és Oroszország viszonyán, akkor ő maga lesz az orosz elnök legnagyobb ellensége.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás