Szerbia és Montenegró újabb lépést tett az EU-tagság felé

Újabb fejezeteit nyitották meg a szerb és a montenegrói európai uniós csatlakozási tárgyalásoknak – közölte hétfőn a tagállamok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata.

A tájékoztatás szerint Szerbiával a halászatról szóló 13-as, illetve a pénzügyi és költségvetési rendelkezésekre vonatkozó 30-as fejezetet nyitották meg. A 2014. januárjában kezdődött szerb csatlakozási tárgyalások során eddig 14 fejezetet nyitottak meg, és kettőt sikerült ideiglenesen lezárni.

„Ez jól mutatja, hogy folytatódik a pozitív trend” – jelentette ki Jadranka Jokszimovics európai integrációért felelős szerb miniszter a luxembourgi ülésen.

Montenegróval ezúttal csak egy újabb fejezet nyílt meg: a gazdasági és pénzügyi jogról szóló 17-es. A 2012. júniusa óta tartó montenegrói csatlakozási tárgyalások során eddig 30 fejezetet nyitottak meg, és hármat zártak le ideiglenesen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az EU-hoz csatlakozni szándékozó országoknak összesen 35 témafejezetet kell áttekinteniük közösen az uniós illetékesekkel, és megállapodásra kell jutniuk abban, hogy milyen módon és ütemezésben veszik át, építik be saját nemzeti jogrendjükbe az egyes területeken addig született közösségi joganyagot.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »