Újabb mentőhajó akadt el a tengeren Málta és Olaszország között

Málta elutasította, hogy a Lifeline mentőhajó több mint 200 migránssal a fedélzetén kiköthessen partjainál – közölte pénteken Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter, miután az előző nap Matteo Salvini belügyminiszter megtagadta a kikötést a Mission Lifeline nevű német nem kormányzati szervezet (NGO) által működtetett hajótól Olaszországban.

Matteo Salvini úgy érvelt, hogy Máltának kell fogadnia a holland zászló alatt hajózó Lifeline-t, amely Líbia partjai előtt 224 migránst mentett ki gumicsónakokról, mert jelenleg máltai felségvizeken van. Málta korábbi válaszában csak annyit közölt, hogy a törvények és a vonatkozó egyezmények alapján fog eljárni.

Danilo Toninelli, akihez az olaszországi kikötők felügyelete tartozik, közzétette a máltai hadsereg válasz e-mailjének szövegét is, amelyben a szigetállam azt állítja, hogy a Lifeline nevű hajó nem került vészhelyzetbe, s nem is adott le ilyen riasztást. A Mission Lifeline pénteki közlése szerint erre vonatkozó kérése ellenére még nem jelöltek ki számára kikötőt, ahová a fedélzetén lévő embereket viheti, amelyek száma egy éjjeli mentőakció során 234-re duzzadt.

A német NGO szerint félő, hogy hasonló helyzet fog kialakulni, mint az Aquarius mentőhajó esetében.

A spanyol külügyminisztérium közölte, hogy kapcsolatba lépett Olaszországgal, Máltával és Franciaországgal, hogy megoldást találjanak – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

A Mission Lifeline nevű német civil szervezet (NGO) által fenntartott hajó 224 illegális bevándorlóval a fedélzetén keres kikötőt 2018. június 21-én, miután Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta a hajó kikötését Olaszországban. A holland zászló alatt hajózó vízi jármű annak ellenére vette fel a migránsokat Líbia partjainál, hogy az olasz parti őrség utasította a Lifeline legénységét: hagyja a mentést a líbiai parti őrségre. A líbiai hatóságok rendszerint visszaszállítják a migránsokat az észak-afrikai állam területére. (MTI/EPA/Mission Lifeline/Hermine Poschmann)

Olaszország június 10-én megtagadta a francia SOS Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (MSF) civil szervezetek által működtetett, 629 bevándorlót szállító Aquarius mentőhajó kikötését, de Málta sem fogadta a hajót. Emmanuel Macron francia államfő nyilvánosan elítélte az olaszok viselkedését, mely kisebb diplomáciai csörtét okozott Franciaország és Olaszország között.

Az Aquarius sorsa végül két nappal később rendeződött: a migránsokat olasz hajók segítségével átszállították a spanyolországi Valenciába, ahová június 17-én érkeztek meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Salvini nem enged

A civil mentőhajók elfelejthetik, hogy migránsokkal a fedélzetükön kiköthetnek Olaszország kikötőiben – figyelmeztetett szombaton Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője.

 „Ismétlem: ezek a hajók elfelejthetik, hogy elérjék Olaszországot. Véget akarok vetni az embercsempészek és maffiózók üzletének” – írta Salvini a közösségi médiában. A dpa német hírügynökség által szélsőjobboldalinak nevezett Liga-vezér világossá tette, hogy a kikötési tilalom a Proactiva Open Arms, az SOS Méditerranée, a Sea-Watch és a Sea-Eye hajóira is vonatkozik, amelyek a tengeren vagy máltai kikötőkben tartózkodnak.

Az olasz belügyminiszter hosszú ideje azzal vádolja a civil szervezeteket, hogy összejátszanak az embercsempészekkel, ám erre utaló bizonyíték a dpa német hírügynökség szerint eddig nem került elő, a civilek pedig tagadják, hogy bűnözőkkel működnének együtt.

Forrás: MTI/AP/Reuters/dpa

Friss hírek