Venezuela jelentősen növelné olajtermelését

Venezuela az év végéig napi egymillió hordóval növeli olajtermelését az amerikai szankciók és a gazdasági válság miatt kiesett termelés pótlására, bár ez „nagy kihívást” jelent számára – jelentette ki Manuel Quevedo olajminiszter az OPEC bécsi közgyűlésén újságírók előtt.

„Bízunk benne, hogy az év végéig bepótoljuk a kiesett termelést, és ehhez meg is van minden eszközünk, ahogy azt már korábban is jeleztük” – fogalmazott Venezuela olajipari minisztere a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) bécsi közgyűlésén. „Ez a feladat persze nagy kihívást jelent a PDVSA számára … de ezt a célt tűztük ki magunk elé”.

Venezuela olajipari minisztere, aki egyúttal az állami PDVSA olajipari konszern vezérigazgatója is, korábban már közölte, hogy az ország jelenleg napi mintegy 1,5 millió hordó olajat termel. A Thomson Reuters üzleti hírszolgáltató statisztikái szerint az ország termelési átlaga 2016-ban napi 2,373 millió hordó volt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A PDVSA exportja június első felében, a cég saját kimutatásai szerint, időarányosan 32 százalékkal csökkent az előző havihoz képest részben a kutak hozamcsökkenése, részben egyes karibi aktívák bírósági lefoglalása miatt.

Az amerikai ConocoPhilips olajipari konszern májusban bírósági végzéssel érvényesítette a PDVSA egyes aktívái lefoglalásával egy korábbi döntőbírósági eljárásban a számára megítélt 2 milliárd dolláros kártérítést. Az eljárásban több tankerszállítmányt és üzemanyag átrakó terminált foglaltak le, ami jelentősen visszavetette Venezuela exportkapacitását.

Az amerikai és a venezuelai olajipari cégek között folyó egyeztetések állásáról a venezuelai olajipari miniszter nem nyilatkozott. A ConocoPhillips szóvivője, Daren Beaudo a Reuters hírügynökség megkeresésére korábban szintén elzárkózott a válaszadástól.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »