Németország csaknem hárommilliárd eurót keresett a görögök megmentésén

Németország a görög mentőcsomag egyik legnagyobb haszonélvezőjeként 2010 óta 2,9 milliárd euró kamatjövedelemre tett szert – jelentette a dpa hírügynökség.

A német kormánynak elsősorban az Európai Központi Bank (EKB) értékpapírpiaci programja (Securities Market Programme, SMP) keretében vásárolt görög államkötvényekből származott a nyeresége.

A jelentés szerint a Bundesbank 2017-ig 3,4 milliárd euró kamatnyereségre tett szert az SMP programban végzett vásárlások után. Ebből 900 millió euróval töltötték fel az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) alapot. A fennmaradó 2,5 milliárd euró a KfW befektetési bank 400 millió eurós kamatjövedelmével együtt 2,9 milliárd euróra egészíti ki a német költségvetés Görögország meghitelezéséből származó bevételét.

“Minden ellenkező híreszteléssel szemben Németország vastagon profitált a görögországi válságból” – jelentette ki Sven-Christian Kindler, a német Zöldek költségvetési szakértője, hozzátéve, hogy miután Görögország szigorúan takarékoskodott és tartotta magát vállalt kötelezettségeihez, eljött az ideje annak, hogy “az Eurogroup is tartsa magát ígéretéhez”. Németországnak és Európának segítő kezet kell nyújtania Görögországnak – szögezte le a politikus.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint előkerült az ír határkérdés

Pénteki belfasti beszédében Theresa May megerősítette, hogy London véleménye szerint az Európai Bizottság által javasolt megoldás vámhatárt hozna létre az Egyesült Királyságon belül, és ebbe "soha egyetlen brit miniszterelnök sem egyezne bele". Jobb megoldással viszont a britek sem álltak elő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás