Két hetet kapott Merkel a menekültügyi szabályozás rendezésére

Július elejéig tárgyalásokat kell folytatni Németország európai partnereivel a menedékkérők visszafordításának kérdéséről – mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben a párt vezető testületeinek ülése után.

Elmondta, hogy a menedékkérők egyes csoportjainak visszafordításáról a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott vitában az előző héten tett javaslatának megfelelően most kétoldalú, kormányközi tárgyalások kezdődnek azzal a céllal, hogy Németország ne egyoldalúan és mások kárára vezessen be határigazgatási szigorításokat. Hangsúlyozta, hogy nemzeti szinten csak az európai egyeztetések lefolytatása után kell visszatérni az ügyre, és akkor sem érvényesülhet „automatizmus”, vagyis nem törvényszerű, hogy megvalósítják a CSU-elnöke, Horst Seehofer által tervezett szigorításokat.

Nem azonnal, hanem fokozatosan vezetik be Németországban a szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer menekültügyi tervében szereplő határigazgatási szigorításokat, két hét időt biztosítva ezzel Angela Merkel kancellárnak a menedékkérők egyes csoportjainak visszafordításával kapcsolatos ügyek európai szintű rendezésére – jelentették hétfőn német hírportálok a Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi üléséről kiszivárgott értesülésekre hivatkozva.

Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke (j) és Annegret Kramp-Karrenbauer pártfőtitkár a CDU vezetőségi ülésén a párt berlini székházában, a Konrad Adenauer-házban 2018. június 18-án. A CDU és koalíciós partner testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU között vita van a bevándorlás kezelésének kérdésében. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

A beszámolók szerint a belügyminisztérium úgynevezett mestertervének határigazgatási részéből először azt a szabályt vezetik be, hogy meg kell tagadni a belépést a Németországban már elutasított és belépési tilalommal sújtott, de visszatérni szándékozó menedékkérőktől.

Sajtóértesülések szerint Horst Seehofer azt tervezi, hogy júliustól valamennyi szigorítást bevezetik, akkor is, ha nem sikerül a kancellár által javasolt módon rendezni az ügyet.

A menedékkérők beáramlásának további korlátozását szolgáló lépések szükségességéről nincs vita a testvérpártok között. Azonban míg a CSU legnagyobb része – Markus Söderrel és Horst Seehoferrel az élen – önállóan, egyoldalúan vezetné be a szigorításokat, Angela Merkel és a CDU nagy része szerint előbb egyeztetni kell a érintett európai partnerekkel, és megállapodást kell kötni velük a német határon visszafordított menedékkérők átvételéről.

Angela Merkel reményei szerint ezeket a megállapodásokat meg lehet kötni a június 28-án kezdődő EU-csúcsig és a tanácskozás alatt, és előre lehet vinni az EU-s menekültügyi rendszer reformját.

Július 1-jén meg kell vonni a tárgyalások mérlegét, és „meg kell nézni, hogy hol tartunk” – mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy először a CDU vezető testületeiben kell értékelni az eltelt két hetet, majd a CSU-val együtt. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a menedékkérők visszafordításának ügyét a kormányfői hatáskör részének tekinti. Ez azt jelenti, hogy  nem tűrné el, ha belügyminisztere (Seehofer)  a beleegyezése nélkül hozna olyan döntéseket, amelyek révén Németország egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok kárára tagadná meg a belépést menedékkérőktől.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás:

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »