Szöul tart az észak-koreai tüzérségtől

Dél-Korea azt javasolta Észak-Koreának, hogy vonják vissza nagy hatótávolságú tüzérségi ütegeket a két országot elválasztó demilitarizált övezettől a feszültségcsökkentés jegyében – közölték szöuli katonai források vasárnap.

A tárgyalások menetét ismerők elárulták, hogy csütörtökön tábornoki szinten egyeztettek egymással dél- és észak-koreai képviselői, amire több mint egy évtizede nem volt példa, és Szöul több javaslatot is tett; köztük azt, hogy 30-40 kilométerrel vonják vissza az észak-korai tüzérséget az övezettől.

Egy, neve mellőzését kérő forrás úgy vélte, hogy a Phenjan és Washington között beindult párbeszéd miatt van szükség olyan lépésekre, melyek jelentősen csökkentik a katonai fenyegetést. Az észak-koreai tüzérség a határ túloldaláról ugyanis jelenleg képes lehet közvetlen csapást mérni a dél-koreai fővárosra.

A dél-koreai elnöki hivatal által rendelkezésre bocsátott fotó. Mun Dzse In dél-koreai elnök (b4) részt vesz a nemzetbiztonsági tanács ülésén 2018. június 14-én. (EPA/PRESIDENTIAL OFFICE)

A dél-koreai haderő 2016-os elemzése szerint Phenjan 14 100 löveggel rendelkezik, köztük 5500 rakétavetővel, melyek többsége a határ mellett állomásozik. Szöul mindössze 50 kilométerre fekszik a demilitarizált övezettől.

Az 1950 és 1953 közötti koreai háborút nem békeszerződés, hanem fegyverszüneti megállapodás zárta le, melyet Észak-Korea, a Phenjant segítő kínai önkéntes haderő és a Szöult támogató, főleg amerikai ENSZ-csapatok írtak alá. Békeszerződés hiányában a felek jogilag ma is hadban állnak egymással.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Yonhap

Felkapott hírek

Friss hírek

Zárónyilatkozat nélküli APEC csúcs

Elsősorban Kína és az Egyesült Államok nézeteltérései miatt zárónyilatkozat elfogadása nélkül ért véget vasárnap az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója vasárnap Pápua Új-Guineában, amire még nem volt példa a 21 tagországot számláló szervezet történetében.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás