A teljes leszerelésig maradnak az Észak-Koreát sújtó szankciók

Addig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön Szöulban, dél-koreai és japán kollégáját tájékoztatva az amerikai elnök és az észak-koreai vezető minapi szingapúri csúcstalálkozójáról.

Pompeo cáfolta az észak-koreai hivatalos média azon állítását, amely szerint Donald Trump és Kim Dzsong Un a két ország közötti megbékélés lépéseinek fokozatos és egyidejű végrehajtásában állapodott meg. Ezt a phenjani állítást úgy értelmezték azóta, hogy Washington engedményt ad minden észak-koreai lépésre, pedig az Egyesült Államok mindig ragaszkodott ahhoz, hogy Észak-Koreának előbb teljesen, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul le kell szerelnie atomfegyvereit – magyarázta az amerikai külügyminiszter. Trump elnök egyértelműen elmondta ezt Kim Dzsong Unnak – tette hozzá.

A külügyminiszter megismételte előző napi kijelentését, hogy a Koreai-félsziget atommentesítése a következő két és fél évben, vagyis még Trump elnök mandátumának lejárta előtt teljesülhet. Pompeo Mun Dzse In dél-koreai elnökkel is találkozott csütörtökön Szöulban, mielőtt hármas találkozóra ült össze Kang Kjung Vha dél-koreai és Kono Taro japán külügyminiszterrel. Mun Dzse In nagy sikerként értékelte a szingapúri csúcstalálkozót, bár hozzátette, hogy „nagyon ellentmondásosan értelmezhetők az eredményei”.

Ezzel feltehetőleg arra utalt, hogy Trump tett egy olyan ígéretet Kim Dzsong Unnak, hogy addig nem lesz amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat, amíg tartanak az amerikai-észak-koreai tárgyalások – írta az AP hírügynökség.

Pompeo Szöulból Pekingbe  érkezett, ahol Vang Ji kínai külügyminiszterrel találkozott. Az amerikai külügyi tárca vezetője megköszönte Kína közreműködését a csúcstalálkozó létrejöttének előmozdításában, ugyanakkor arra figyelmeztetett: még sok munka maradt, hiszen továbbra is fennáll annak a kockázata, hogy mégsem  jön létre a béke a Koreai-félszigeten.

A miniszter kiemelte: Kína, Japán és Dél-Korea egyaránt elismerte, hogy fordulatot értek el a Koreai-félsziget ügyében, ugyanakkor mind a három ország egyetértett azzal, hogy a szankciók érvényben maradjanak a teljes atommentesítés megvalósulásáig.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/AFP/dpa/Hszinhua/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »