Katar az ENSZ bíróságához fordul a bojkott miatt

A katari kormány hétfőn bejelentette, hogy beperli az Egyesült Arab Emírségeket az ENSZ Nemzetközi Bíróságánál (ICJ) az emberi jogok megsértése miatt.

Az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Bahrein és Egyiptom bojkottot rendelt el Katar ellen 2017 júniusában, szűkítve az általuk a terrorizmus támogatásával vádolt Katarral fenntartott diplomáciai és közlekedési kapcsolataik körét. Doha tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy a nyomásgyakorlás a szuverenitása korlátozására irányul.

„Mint ahogyan Katar a Nemzetközi Bírósághoz benyújtott beadványában részletesen is rámutatott, az Egyesült Arab Emírségek tetteinek pusztító hatása volt a katariak és a Katarban lakók emberi jogaira nézve” – áll a kormány közleményében.

A dohai kormány szerint az Egyesült Arab Emírségek számos, a katariakat hátrányosan megkülönböztető intézkedést hozott, közöttük az emírségekből való kitiltást, az oda történő belépést, illetve az országon való átutazást, az emírségek állampolgárainak Katar elhagyására való felszólítását, és az emírségek légterének és tengeri kikötőinek lezárását a katari légi és vízi járművek előtt.

Katar szerint ezek az intézkedések sértik az ENSZ-nek a Faji Megkülönböztetés Valamennyi Formájának Kiküszöböléséről szóló Egyezménye (CERD) előírásait, köztük az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalmának elvét. Katar és az Egyesült Arab Emírségek részese az egyezménynek, Szaúd-Arábia, Bahrein és Egyiptom viszont nem.

Katar kérte: a bíróság rendelje el, hogy hozzanak intézkedéseket a CERD-ből fakadó kötelezettségek betartása és a katariak jogait sértő lépések visszavonása érdekében, továbbá kötelezze az Egyesült Arab Emírségeket kártérítés megfizetésére. A követelt összeg nagyságáról nem tettek közzé részleteket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek