A tüntetések hatására lemondott a jordániai miniszterelnök

Benyújtotta lemondását hétfőn Hani al-Mulki jordániai miniszterelnök II. Abdalláh királynak, aki Omár ar-Razzázt kérte fel egy új kabinet alakítására – jelentették jordániai kormányzati források.

Razzáz, aki korábban a Világbanknál dolgozott közgazdászként, Mulki kabinetjében az oktatásügyi tárcát vezette. Politikai megfigyelők szerint Mulki lemondásával próbálja enyhíteni a gazdasági megszorító programja kiváltotta feszültséget, amely több éve nem tapasztalt hevességű tiltakozási hullámhoz vezetett Jordániában. Az uralkodó a nap folyamán meghallgatásra palotájába hívatta Mulkit, aki az audiencia során nyújtotta be lemondását.

Több ezren tiltakoztak szombaton és vasárnap is Ammánban a kormány megszorító intézkedései ellen a miniszterelnök távozását követelve. A több napja tartó tüntetéseket az váltotta ki, hogy Hani al-Mulki miniszterelnök nem volt hajlandó elvetni a személyi jövedelemadó és a társasági adó növelésére vonatkozó törvényjavaslatot. A kormányfő ugyanakkor II. Abdalláh király „tanácsára” már pénteken bejelentette, hogy elállnak a benzin és az elektromos áram árának emelésétől.

Az adóemelések és a benzin költségvetési támogatásának megszüntetése miatt tiltakoznak tüntetők a jordániai parlament ammáni épülete előtt 2018. június 3-án. (MTI/EPA/Andre Pain)

Az ország több városában is tartottak hasonló megmozdulásokat. A jordániai kormány január óta több döntést is hozott a költségvetési deficit csökkentése érdekében, például megszüntették a kenyér állami támogatását, s megemelték az általános forgalmi adó mértékét is. A vállalkozásbarát politikusnak számító Mulkit 2016 májusában nevezte ki az uralkodó a miniszterelnöki tisztségre azzal a szándékkal, hogy élessze újjá a hásimita királyság lanyha gazdaságát, amelyre súlyosan kihatnak a térségbeli válságok is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »