Óráról órára változik az olasz politikai helyzet

Az olasz szakértői kormány megalakításának “felfüggesztését” jelentette be Carlo Cottarelli kijelölt miniszterelnök szerdán, hangsúlyozva, hogy új lehetőség merült fel politikai kormány felállítására.

Cottarelli közleményében azt írta, hogy a fejleményekre vár. Sajtóértesülések szerint a miniszterelnök-jelölt kész a visszalépésre.

A kormányalakítással hétfőn megbízott Cottarelli arra utalt, hogy Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője az M5S-Liga kormányalakítás újraindítására szólította fel Sergio Mattarella államfőt. Matteo Salvini, a Liga vezetője egyelőre továbbra is új választásokat szorgalmaz.

Sergio Mattarella államfő azután bízta meg kormányalakítással a közgazdász Carlo Cottarellit, hogy vasárnap nemet mondott az M5S és a Liga pénzügyminiszter-jelöltjére, és ezzel megakadályozta a két párt közös kormányának létrejöttét.

Az államfő szakértői kormányban látta a megoldást, amely az új választásokig vezetheti Olaszországot. A Carlo Cottarelli által vezetendő kormánynak azonban egyetlen párt sem kíván bizalmat szavazni. Ezért kedden az M5S, a Liga és a balközép Demokrata Párt (PD) is minél előbbi parlamenti választásokat szorgalmazott.

A felfokozott és kaotikus helyzetben Luigi Di Maio, aki hétfőn még az államfő elleni mozgósításra szólított fel, együttműködést ajánlott fel a köztársasági elnöknek az M5S-Liga közti kormányalakítás újraindításával. Az M5S vezetőjének nyilatkozatai szerint a miniszterelnök-jelölt ismét Giovanni Conte lehet, aki vasárnap adta vissza korábbi kormányalakítási megbízatását.

Di Maio azt sem zárta ki, hogy a miniszterelnök-jelölt ezen a ponton a Liga politikusa is lehetne, ami meglepetésnek számít, hiszen a két párt közötti szerződés értelmében a kormányfőt a március 4-i választásokon 32 százalékot szerzett M5S jelöli, nem pedig a 17,4 százalékos Liga. Igaz, a legfrissebb felmérések szerint a Liga támogatottsága már 27 százalékon áll, miközben az M5S-é 29-re csökkent.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Matteo Salvini kijelentette: a politika nem piaci adok-veszek, a szálakat államfő bogozta össze, ezért most neki kellene megoldást találnia. Salvini bejelentette, hogy az olasz államfő közvetlen megválasztását akarják bevezetni. A Liga vezetője azonban hangsúlyozta: a párt “nem akadályozza, hogy megoldás szülessen a válsághelyzetben”. Matteo Salvini elismerte, hogy ő sem akar a nyár közepén újabb parlamenti választást tartani, inkább három-négy hónap múlva. A Liga politikusa megjegyezte, hogy addig is az M5S-Liga többségű római parlament bizottságainak meg kell kezdenie munkáját a két párt reformjainak előkészítésére.

Mi jön még?

Elemzők szerint Di Maio és Salvini felosztotta egymás közt a jó rendőr-rossz rendőr szerepét: felváltva engednek vagy éppen fordítva, támadásba lendülnek.

A fejleményeket pedig csak találgatni lehet: Carlo Cottarelli vagy felállítja szakértői kormányát, amely nem kap bizalmat a parlamentben, vagy visszalép. Ezt követően az államfőnek új választásokat kell kiírni. Nem kizárt, hogy a pártok mást javasolnak: egy félig politikai, félig “átmeneti” kormányt az azonnali választások elkerülésére.

Az államfő újraindíthatja az egyeztetést az M5S-Liga közös kormányáról is. Kérdés persze, hogyan lehetne ez most lehetséges, ha a 86 napja tartó egyeztetés nem volt elegendő a politikai kormány felállításához. A Liga néhány nappal ezelőtt még ragaszkodott Paolo Savona pénzügyminiszter kinevezéséhez.

A jobbközép koalícióhoz tartozó Olasz Testvérek (FdI) jelezte, hogy ha megalakul az M5S-Liga kormány, az FdI is csatlakozna hozzá. Az FdI a márciusi választásokon 4,3 százalékot szerzett.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás