Folytatódik az amerikai nyomásgyakorlás, Észak-Korea maradna az enyhülés útján

Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára – hangoztatta az amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban, miután lemondta a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozóját.

Donald Trump megismételte, hogy a legutóbbi észak-koreai nyilatkozat miatt döntött a csúcstalálkozó lemondása mellett. Észak-Koreára és az egész világra nézve kedvezőtlen fordulatnak nevezte a csúcstalálkozó elmaradását, és közölte: miután egyeztetett James Mattis védelmi miniszterrel és az Egyesült Államok szövetségeseivel, az amerikai haderő készenlétben van, arra az esetre, ha Észak-Korea vakmerő és felelőtlen cselekedetet követne el. „Minden korábbinál jobban készen állunk arra, hogy szembeszálljunk bármilyen észak-koreai fenyegetéssel” – fogalmazott.

Trump hozzátette: reméli, hogy Kim Dzsong Un azt teszi majd, ami a legjobb az észak-koreai embereknek. Hangsúlyozta: az észak-, és a dél-koreai nép megérdemli, hogy harmóniában éljen egymás mellett, de ez csakis akkor lesz lehetséges, ha megszűnik a nukleáris fenyegetettség. Az amerikai elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy valamikor később mégis sor kerülhet csúcstalálkozóra.

Trump rövid beszéde után a Pentagon közölte: James Mattis védelmi miniszter „óvatosan optimista” az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokat illetően, és továbbra is támogatja a diplomaták erőfeszítéseit. A Pentagon szóvivője arról tájékoztatott, hogy Mattis megbeszélést folytatott Trump elnökkel, és egyetértettek abban, hogy folytatni kell a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára. A további lépések Észak-Koreától függenek, miközben az amerikai hadsereg változatlanul gondoskodik arról, hogy erős legyen szövetsége a partnereivel – tette hozzá a szóvivő.

Washington, 2018. május 24.
Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatot tesz Mike Pence alelnök (j) jelenlétében a washingtoni Fehér Házban 2018. május 24-én, miután lemondta a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Trump indoklása szerint a legutóbbi észak-koreai nyilatkozat miatt döntött a csúcstalálkozó lemondása mellett. (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

A Pentagon sajtótájékoztatóján Kenneth McKenzie altábornagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatója leszögezte: a csúcstalálkozó lemondása után sem változik a tárca eddigi álláspontja, az amerikai hadsereg készültségének szintjét nem emelték meg.

A kongresszusi politikusok is élénken reagáltak a csúcstalálkozó lemondására. Paul Ryan republikánus házelnök leszögezte: „az észak-koreai rezsim hosszú idő óta okot szolgáltat arra, hogy megkérdőjelezzük a stabilitás melletti elkötelezettségét. Nekünk szövetségeseinkkel együtt továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy békés megoldást találjunk, de ehhez nagyobb komolyságra van szükség a Kim-rezsim részéről”.

Nancy Pelosi demokrata párti frakcióvezető egyértelműen Kim Dzsong Un győzelmének minősítette a történteket, s azt állította, hogy a lehetséges tárgyalásokkal Donald Trump „legitimálta azt a Kim Dzsong Unt, aki meggyilkolta családtagjait és rendőrállamot működtet”.

Phenjan kész a további párbeszédre

Phenjan továbbra is hajlandó „bármikor, bármilyen formátumban” az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére, miután Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, hogy lemondja a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes péntekre virradóra.

„Nagyra értékeljük Trump elnök példa nélkül álló erőfeszítéseit, hogy megvalósuljon a történelmi észak-koreai-amerikai találkozó. Ismételten azt mondjuk az Egyesült Államoknak, hogy készek vagyunk bármikor, bármilyen formátumban a problémák megoldására” – idézte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség Kim Kje Gvan közleményét.

A külügyminiszter-helyettes szerint az Egyesült Államok egyoldalú döntése bizonyítja, hogy mennyire komoly az ellenszenv Phenjan és Washington között, s egyben rávilágít, milyen égető szükség van a két ország vezetőinek találkozójára. Elmondta, hogy Kim Dzsong Un a lehető legnagyobb erőfeszítést tette, hogy létrejöjjön a találkozó Trumppal.

„Azt a következtetést vonnám le, hogy Trump elnök álláspontja az észak-koreai-amerikai találkozó vonatkozásában nem áll összhangban a világnak a béke és stabilitás iránti vágyával sem globálisan, sem a Koreai-félszigeten” – hangsúlyozta.

„Változatlanul elkötelezettek maradunk amellett, hogy a világ és a Koreai-félsziget békéjének és stabilitásának érdekében mindent megtegyünk, s nyitottak vagyunk arra, hogy az Egyesült Államoknak időt, illetve lehetőséget biztosítsunk” – emelte ki Kim Kje Gvan. „A Trump elnök által említett borzasztó düh és nyílt ellenségesség mindössze válaszreakció arra, hogy egyoldalú atomfegyver-mentesítést sürgettek a tervezett észak-koreai-amerikai csúcs előtt” – húzta alá az észak-koreai tárcavezető helyettes.

Ugyanakkor Észak-Korea már korábban kilátásba helyezte a csúcstalálkozó elhalasztását, legalábbis ez derül ki Cso Szon Hui külügyminiszter-helyettes csütörtöki nyilatkozatából, amelyet a Yonhap dél-koreai és a KCNA észak-koreai hírügynökség is idézett még azelőtt, hogy az amerikai elnök lemondta volna a találkozót.

Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön. Miután leszögezte, hogy „türelmetlenül várta” a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a „borzasztó dühre és nyílt ellenségességre” hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezetés legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért – olvasható a levélben – „nem megfelelő” az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására.

Kono Taro japán külügyminiszter péntekre virradóra megértését fejezte ki Trump elnök váratlan döntésével összefüggésben, hogy lemondta a csúcstalálkozót. „Nincs értelme olyan észak-koreai-amerikai csúcsot tartani, amely nem hoz eredményeket” – jelentette ki a japán tárcavezető Mexikóvárosban tett látogatása során.

„Folytatni fogjuk az együttműködést az Egyesült Államokkal, hogy eredményes megbeszéléseket tarthassunk Észak-Korea atomfegyver-mentesítésének és a phenjani vezetés által elhurcolt japán állampolgárok ügyének rendezésére” – idézte Tarót a Kyodo japán hírügynökség. Tokió hivatalosan 17 japán állampolgárt tart számon, akiket a kommunista állam az 1970-es és az 1980-as években elhurcoltatott. 2002-ben ötüket szabadon engedték. Phenjan állítása szerint nyolc japán időközben meghalt, míg a névsoron szereplő személyek közül négyen sosem léptek Észak-Korea területére.

A szöuli külügyi tárca pénteki közlése szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott dél-koreai kollégájával, Kang Kjung Vhával. A két tárcavezető egyetértett abban, hogy folytatni fogják erőfeszítéseiket, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak az Egyesült Államoknak és Észak-Koreának a párbeszédhez.

Kína „hibája” lenne a meghiúsult találkozó?

A Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti csúcstalálkozó terve azért omlott össze, mert Kína kihátrált mögüle – állította csütörtök este egy televíziós interjúban James Stavridis az Egyesült Államok haditengerészetének nyugalmazott admirálisa.

A tengernagy – aki korábban a NATO szövetséges fegyveres erőinek európai főparancsnoka volt, jelenleg pedig a Tufts egyetem dékánja – az NBC televíziónak adott interjújában úgy vélekedett: Kína bátorította arra Észak-Koreát, hogy lépjen vissza a tárgyalásoktól, Phenjan az elmúlt napokban ezért nem reagált az ismételt amerikai kapcsolatfelvételi kísérletekre.

Stavridis admirális szerint Kína „nyilvánvalóan irányító szerepet akar betölteni ebben a folyamatban„. A tengernagy emlékeztetett arra, hogy a csúcstalálkozó szervezése nagyon olajozottan haladt, a világ amerikai-észak-koreai csúcsról beszélt, amelyben szerepet kapott Dél-Korea is, de – James Stavridis szerint – Kína szerepe nem domborodott ki, „és ezt Hszi Csin-ping kínai elnök elfogadhatatlannak találta”.

A nyugalmazott tengernagy hangsúlyozta, hogy a phenjani magatartásban Kim Dzsong Un május elején tett, második pekingi látogatása után állt be érzékelhető változás.

Talien, 2018. május 9.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. május 9-én közreadott kép Hszi Csin-ping kínai elnökről (j) és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőről, a kommunista Koreai Munkapárt első titkáráról az északkelet-kínai Talien városban 2018. május 8-án. (MTI/EPA/KCNA)

Donald Trump elnök egyébként a Mun Dzse In dél-koreai államfővel kedden tartott közös sajtóértekezletén szintén azt hangsúlyozta, hogy az észak-koreai álláspont Kim Dzsong Un és Hszi Csin-ping találkozója után változott meg. Az amerikai elnök kedden „világszínvonalú pókerjátékosnak” nevezte a kínai elnököt.

Az NBC televízió elemzése szerint Kína egyre jobban aggódhat a két Korea esetleges egyesítése miatt is. Az NBC emlékeztetett arra, hogy Kína az elmúlt napokban „provokálta” az Egyesült Államokat, mert stratégiai bombázót landoltatott a Dél-kínai-tenger egyik vitatott hovatartozású szigetén. Erre válaszként a Pentagon visszavonta Kína meghívását a Csendes-óceáni térségben tartandó közös hadgyakorlatról. A döntést a Washingtonban tárgyaló Vang Ji kínai külügyminiszter szerdán negatívnak, nem konstruktívnak minősítette.

Az amerikai sajtóban egyébként többféle értékelés jelent meg Donald Trump a csúcstalálkozó lemondására vonatkozó csütörtöki döntéséről. A Politico című lap például úgy vélekedett: meglehet, hogy az elnök ugyanazt a tárgyalási stratégiát alkalmazta most a politikában, amelyet korábban bevallottan az üzleti életben szokott. Vagyis lélektani nyomást próbál gyakorolni tárgyalópartnerére azzal, hogy szinte a megállapodás előtti utolsó pillanatban feláll a tárgyalóasztaltól, arra késztetve ezzel a másik felet, hogy mindent próbáljon megtenni a tárgyalások folytatásáért.

Forrás: MTI/Reuters/Yonhap/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »