Észak-Korea leszerelte nukleáris kísérleti telepét

Észak-Korea csütörtökön külföldi újságírók jelenlétében leszerelte nukleáris kísérleti telepét Punggje-riben, ahol hat kísérleti atomrobbantását korábban végrehajtotta – jelentették hírügynökségek csütörtökön.

Külföldi újságírók jelenlétében több robbantást hajtottak végre a kínai határ közelében, az ország északkeleti részében fekvő hegyek mélyén épült kísérleti telep három alagútjában és a környéken lévő megfigyelőtornyoknál.

A telep felszámolását Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Donald Trump amerikai elnökkel tartandó júniusi csúcstalálkozója elé időzítette. A létesítmény bezárására vonatkozó döntés pozitív visszhangot váltott ki, annak ellenére, hogy a lépés nem visszafordíthatatlan, és számos más intézkedésre is szükség van, hogy Phenjan eleget tegyen Trump elnök követelményeinek a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésével kapcsolatban.

A június 12-re Szingapúrba tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előkészítése nem zökkenőmentes, miután mindkét fél kifogásokat kezdett találni és szigorította álláspontját. Trump kedden találkozott a Fehér Házban konzultáció céljából Mun Dzse In dél-koreai elnökkel, majd közölte, hogy csúszhat a csúcstalálkozó.

Punggje-ri, 2018. május 24.
A DigitalGlobe által közreadott 2018. május 23-án készített műholdfelvétel az észak-koreai a Punggje-ri atomlétesítményről. Észak-Korea május 24-én külföldi újságírók jelenlétében leszerelte nukleáris kísérleti telepét Punggje-riben, ahol hat kísérleti atomrobbantását korábban végrehajtotta. A kínai határ közelében, az ország északkeleti részében fekvő üzem bezárását Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Donald Trump amerikai elnökkel tartandó júniusi csúcstalálkozója elé időzítette. (MTI/AP/DigitalGlobe)

A külföldi újságírók – dél-koreai, amerikai, kínai, orosz és brit riporterek, illetve televíziós forgatócsoportok – meghívásával Phenjan nyilvánvalóan azt reméli, hogy világszerte megjelennek a kísérleti telep lerombolásáról – köztük a három bejárat berobbantásáról – készült felvételek – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség, amelynek forgatócsoportja szintén jelen volt az eseményen.

Észak-Korea nemzetközi szakértőket nem hívott meg az eseményre, ami az AP szerint csökkenti a Phenjan által tett engedmény értékét.

Azt egyelőre nem erősítették meg, hogy Kim Dzsong Un személyesen jelen volt-e a létesítmény lerombolásánál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Szakértők véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy a kísérleti telepet valóban használhatatlanná tették-e. A tamáskodók szerint Phenjannak a hat kísérleti robbantás után már nincs szüksége a punggje-ri telepre, amelyet egyébként szükség esetén rövid idő alatt újjá is lehet építeni.

Mások azt emelik ki, hogy Észak-Korea előfeltételek nélkül vállalta az üzem lerombolását, illetve anélkül, hogy bármit kért volna cserébe az Egyesült Államoktól, ami szerintük arról tanúskodik, hogy a phenjani rezsim komolyan gondolja változtatási szándékát.

Forrás: MTI/AFP/Yonhap/AP/dpa

Friss hírek