Kínában is megjelent az amerikai diplomatákat sújtó rejtélyes halláskárosodás

Az amerikai külügyminisztérium közleményben jelentette be szerdán, hogy a kínai Kantonban (Kuangcsouban) lévő konzulátusának egyik munkatársa látási és hallási zavarokkal, enyhe agykárosodással küzd, miután különös hangokat észlelt. 

Közleményében a külügyminisztérium felhívta a konzulátus munkatársai és a Kínában tartózkodó valamennyi amerikai állampolgár figyelmét, hogy azonnal jelezzék és távozzanak a helyszínről, ha bármilyen “kifinomult és alig érzékelhető, de abnormális” hangokat vagy hanghatást észlelnek vagy rejtélyes tüneteket tapasztalnak magukon. Egyúttal leszögezte: az amerikai kormány “rendkívül komolyan” veszi a történteket. Washington nem vádolta meg Pekinget azzal, hogy a kínai hatóságok volnának a történtek hátterében.

Mike Pompeo külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottságának meghallgatásán megállapította: a tünetek hasonlóak azokhoz, amelyekkel az Egyesült Államok havannai nagykövetségének volt munkatársait kezelik, akik szintén arra panaszkodtak, hogy megbetegedésük előtt különös hanghatásokat észleltek.

  • Előzmények:

Pompeo bejelentette a képviselőknek azt is, hogy egy amerikai orvoscsoport máris úton van Kínába. A dél-kínai nagyváros amerikai konzulátusának megbetegedett munkatársnője jelenleg az Egyesült Államokban van, ahol részletes kivizsgálásoknak vetik alá. 2017 végétől 2018 áprilisáig dolgozott a külképviseleten, s egyelőre annyit állapítottak meg, hogy kisfokú agykárosodást szenvedett – ennek okát azonban az orvosok egyelőre még kutatják.

Az amerikai külügyminisztérium közleménye leszögezi: a történtekről tájékoztatták a kínai külügyminisztériumot, ahol minden segítséget megígértek az incidens feltárásához. Mike Pompeo a képviselőházi bizottsági meghallgatáson elmondta: a kínai partnerek elkötelezettek a külföldi diplomaták biztonságát szavatoló bécsi egyezmény betartásában. Hozzátette, hogy egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy összefüggés volna a Kubában és a Kínában történt esetek között.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás