Trump legutóbbi intézkedései állnak az EU-csúcs középpontjában

Csúcstalálkozót tartanak ma az európai uniós és a nyugat-balkáni országok állam- és kormányfői a bolgár fővárosban. Az ülésen elsősorban a térség jövőjéről és a közelmúltbeli amerikai intézkedésekre adandó válaszlépésekről tárgyalnak.

A találkozó elsődleges célja az lett volna, hogy az EU szorosabbra fűzze kapcsolatát a térséggel, amelyben elemzők szerint Kína, Oroszország és Törökország is ki akarja terjeszteni a befolyását, a transzatlanti feszültségek azonban teljesen felborították az európai vezetők napirendjét.

Az Európai Unió vezetői megállapodtak, hogy “egységes EU-megközelítést” dolgoznak ki a Donald Trump amerikai elnök által felmondott iráni atomalku életben tartása érdekében – mondta el egy uniós forrás szerdán a résztvevők szófiai tárgyalásai után. Az unió 28 tagállamának vezetői ezenkívül elfogadtak egy cselekvési tervet azokkal a vámtarifákkal kapcsolatban, amelyeket Trump az unió Egyesült Államokba irányuló acél- és alumíniumexportjára akar kivetni, leszögezve, hogy “az EU nem fog úgy tárgyalni, hogy közben pisztolyt tartanak a fejéhez”.

Egységük felmutatása előtt néhány órával Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke keményen kikelt Trump ellen, kijelentve, hogy “legutóbbi döntéseinek tükrében még az a kérdés is feltehető, hogy ilyen barátokkal kinek van szüksége ellenségekre”.

Irán ügyében tervet fogadtak el, amely egyebek közt azt ígéri, hogy az EU támogatni fogja az Iránnal 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodást mindaddig, amíg azt Irán is betartja. A felek egyetértettek abban is, hogy lépéseket tesznek az Iránnal szembeni szankciók amerikai visszaállítása által sújtott európai vállalatok védelmében.

Merkel: az EU hajlandó engedményeket tenni

Az Európai Unió hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal a kereskedelemkorlátozó intézkedések csökkentéséről, de kizárólag kölcsönös alapon, és abban az esetben, ha Washington nem vet ki vámtarifákat az unió Egyesült Államokba irányuló acél- és alumíniumexportjára – jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Szófiában.

“Közös álláspontunk van. Tartós mentességet akarunk kapni (az acél- és alumíniumexportot sújtó vámtarifák alól), és azután beszélhetünk arról, hogyan lehetne kölcsönösen csökkenteni a kereskedelmet korlátozó tényezőket” – mondta Merkel újságíróknak a csúcstalálkozó előtt.

A német kancellár hozzátette: a szerda esti munkavacsorán az uniós vezetők egyetértettek abban, hogy az iráni atomprogramot korlátozó, 2015-ben kötött többhatalmi megállapodás “nem tökéletes”, mégis fenn kell tartani az Egyesült Államok kiválása után is, és további tárgyalásokat kell folytatni Iránnal más kérdésekről is, köztük a ballisztikusrakéta-programról.

Szófia, 2018. május 17.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Theresa May brit kormányfő és Angela Merkel német kancellár (b-j) az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok csúcsértekezletére érkezik a szófiai Nemzeti Kultúrpalotába 2018. május 17-én. (MTI/EPA/Vaszil Donev)

Sebastian Kurz osztrák kancellár is azt hangsúlyozta: fontos, hogy az EU összehangolt módon reagáljon az ügyben, és ez a közös szándék a munkavacsorán is érezhető volt. “Még van pár hetünk, hogy megmentsük az egyezményt. Pillanatnyilag senki nem tudja megmondani, hogy sikerülni fog-e, de megteszünk mindent” – tette hozzá Kurz.

Emmanuel Macron francia államfő a tanácskozás előtt a sajtó érdeklődésére szintén kiemelte, hogy az unió teljes mentességet szeretne az amerikai vámtarifák alól. Hozzátette: Európának meg kell őriznie “kereskedelmi szuverenitását”.

Iránnal kapcsolatban arra is kitért, hogy az EU-nak meg kell védeni az amerikai szankcióktól azokat az európai vállalatokat, amelyek üzleti kapcsolatban állnak Iránnal. Macron hangsúlyozta: megérti, hogy a nagyobb vállalatok mindenképpen szeretnék megvédeni amerikai érdekeltségeiket, de az EU-nak támogatni kell azokat a kisebb – az amerikai vagy más piacok változásainak kevésbé kitett – cégeket, amelyek továbbra is fenn akarják tartani gazdasági kapcsolataikat Iránnal.

Romániának nem kell választania az USA és az EU között

Romániának egyaránt fontos az Egyesült Államokkal ápolt stratégiai partnersége, valamint európai uniós és NATO-tagsága – szögezte le csütörtökön Szófiában Klaus Iohannis államfő, határozottan elutasítva, hogy országának választania kellene az Egyesült Államok és az EU között.

A román elnököt az uniós állam- és kormányfők, illetve a nyugat-balkáni országok vezetőinek csúcstalálkozója előtt a román média reagáltatta Donald Tusk előző esti állásfoglalására, aki “szeszélyes magatartása” miatt bírálta az amerikai kormányzatot.

Iohannis elmondta: az uniós vezetők szerda esti vacsoráján örömmel tapasztalta, hogy európai kollégáinak többsége hozzá hasonlóan létfontosságúnak tartja a transzatlanti partnerséget. A román elnök szerint nincs szó arról, hogy valamiféle ellenségeskedés kezdődjék az Egyesült Államok és az Európai Unió között.

“Ahogy egy családban is adódnak viták, úgy a partnerek között is előfordulnak döccenők. Ezt nem jelenti azt, hogy lemondunk az Egyesült Államokkal ápolt partneri viszonyról, vagy valaki más az EU-ból ezt tenné: ez alapvetően hibás hozzáállás lenne” – mondta a román államfő, kifejezve meggyőződését, hogy ezúttal is sikerül megoldást találni a felmerülő problémákra, köztük a vámtarifákra.

Forrás:MTI/Reuters/dpa/AFP/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás