Diplomáciai turnéra indult az iráni külügyminiszter

Pekingbe érkezett vasárnap az iráni külügyminiszter, hogy diplomáciai offenzívába fogjon a Washington által a héten felmondott nemzetközi atommegállapodás megmentése érdekében. Mohamed Dzsavád Zaríf a következő napokban Moszkvában és Brüsszelben is látogatást tesz.

Diplomáciai körútján kínai, orosz, francia, brit és német kollégájától az iráni külügyminiszter „valós garanciákat” igyekszik majd kicsikarni arra, hogy az Egyesült Államok kiválása és az amerikai szankciók visszaállítása után is biztosítsák Irán gazdasági érdekeit az atommegállapodás értelmében.

Haszan Róháni iráni elnök vasárnap azt mondta: a 2015-ben kötött atomalku egyoldalú felmondása az Egyesült Államok részéről azt jelzi, hogy véget ért az a korszak, amelyben diplomáciai eszközökkel lehet megoldani a politikai nézeteltéréseket. Hozzátette azonban: az egyezményt, illetve általában a nemzetközi megállapodásokba vetett bizalmat a másik öt részes állam még megmentheti. Irán attól függően fog dönteni a megállapodás fenntartásáról, hogy ez az öt állam mennyire lesz képes fenntartani a saját vállalásait – szögezte le Róháni.

Eközben iráni konzervatív vezetők egyre erőteljesebben bírálják a teheráni kormányt. Ahmad Dzsanati ajatollah közleményében azt írta, hogy ha Irán nem kap világos garanciákat, akkor semmiképp nem áll érdekében fenntartani az egyezményt. Az ajatollah továbbá felszólította az atomalkut aláíró Róháni elnököt, hogy kérjen bocsánatot az iráni néptől a nukleáris egyezmény okozta károk miatt.

Mohammad Ali Dzsafari tábornok, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka pedig azt mondta vasárnap: a Nyugatban, és különösen az európaiakban nem lehet megbízni. „Világos, hogy az európaiak az Egyesült Államokat fogják választani, ha dönteniük kell Washington és Teherán között” – jelentette ki Dzsafari a FARS iráni hírügynökségnek.

Kína együttműködést ígér Iránnak

Kína együtt fog működni Iránnal, hogy megoldást találjon az Egyesült Államok által felmondott többhatalmi nukleáris megállapodás megmentésére – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap Pekingben iráni partnerével.

epa06732543 Chinese State Councillor and Foreign Minister Wang Yi meets Iranian Foreign Minister Mohammad Javad Zarif (R) at Diaoyutai state guesthouse in Beijing, China, 13 May 2018.  EPA/THOMAS PETER / POOL

Peking, 2018. május 13. Vang Ji kínai külügyminiszter (j) fogadja iráni hivatali partnerét, Mohamed Dzsavád Zarífot a pekingi Tiaojütaj állami vendégházban 2018. május 13-án. (EPA/THOMAS PETER / POOL)

Kína „tárgyszerű, fair és felelős hozzáállást ígér, valamint a megállapodás fenntartására irányuló munka folytatását” – idézte a kínai diplomácia vezetőjének Zarífhoz intézett szavait a Hszinhua kínai állami hírügynökség. Vang Ji mindazonáltal nem tett említést arról, hogy Washington döntése miként fogja befolyásolni Kína Iránnal folytatott kereskedelmét és ottani beruházási terveit.

Az Irán elleni szankciók 2016-os könnyítése után Peking és Teherán a kétoldalú kereskedelmi forgalom 600 milliárd dollárra történő bővítéséről állapodott meg. Irán emellett részese Kína úgynevezett Új Selyemút kezdeményezésének, amely egy transzkontinentális kereskedelmi és infrastruktúra-hálózat kiépítésére irányul. Peking éppen a múlt héten avatta fel az Iránba vezető vasúti teherszállítási összeköttetését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

 

Forrás: MTI/AFP/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »