Kész az olasz kormányprogram, de a miniszterelnök személye még kérdéses

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga készen áll bemutatni az államfőnek a két párt kormányprogramját és miniszteri névsorát, miközben az utolsó pillanatig egyeztetnek a közös miniszterelnök személyéről – jelentette az olasz sajtó hétfőn.

Luigi Di Maio, az M5S, és Matteo Salvini, a Liga vezetője egész hétvégén Milánóban egyeztetett a születendő M5S-Liga kormányprogram részleteiről. Salvini úgy nyilatkozott: készen állnak az államfővel találkozni, Luigi Di Maio pedig kijelentette, hogy a két párt történelmet ír, ezért időigényes a közös program megalkotása.

Az eddig ismert ütemezés szerint a két párt hétfőn további találkozókat tart, majd a késő délutáni órákban Sergio Mattarella államfő fogadja a Di Maio és Salvini vezette delegációkat a kormányprogram, a miniszterelnök és a miniszteri névsor bemutatására.

Az olasz sajtóban megjelent vázlatok szerint az M5S és a Liga húszpontos kormánycsomagot állított össze, amelyben a Liga által ígért adóreform, valamint az M5S által tervezett állampolgári jogon járó alapjövedelem bevezetése is szerepel.

A két párt Európa-párti politikára kötelezi el magát és ezzel egy időben a Moszkvával való kapcsolatok erősítésére. A közös program kiemelt pontja a nyugdíjreform, a nemzet- és a közbiztonság, és az Olaszországban élő muzulmán közösség mecsetépítési engedélyeinek szigorítása.

Ami a migrációt illeti, a kormányprogram az EU menekültügyi kérdéseit szabályozó dublini rendelet felülvizsgálatát szorgalmazza, az Olaszországban tartózkodó menedékkérők kötelező európai áthelyezését és mindenekelőtt azt, hogy az eddig az országban a befogadásra fordított forrásokat a római kormány az illegális bevándorlók kiutasítására költse. A Liga ezen kívül az olaszországi migránstáborok rendszerének átalakítását javasolja.

Sajtóinformációk szerint Luigi Di Maio és Matteo Salvini is lemondott miniszterelnöki ambícióiról. Di Maio a külügyminisztériumot vagy a munkaügyi és jóléti minisztériumot foglalhatná el a párt szorgalmazta alapjövedelem bevezetése miatt, Salvini pedig a belügyminiszteri székre pályázik. Az olasz sajtó szerint továbbra sincsen végleges megállapodás a közös miniszterelnök személyéről, aki Luigi di Maio szavai szerint elismert politikus és nem szakértő lesz.

Az M5S és a Liga csütörtökön jelentette be, hogy kormányt alakítanak. Az államfő ezért felfüggesztette a szakértői kormány kinevezését, amellyel a március 4-i parlamenti választások óta eredménytelen kormányalakítást akarta lezárni.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megindult a lejtőn Törökország

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service, egyaránt elsősorban azzal a várakozásukkal indokolva a lépést, hogy a török líra legutóbbi szélsőséges árfolyam-kilengései és az ebből eredő, várhatóan meredek ívű fizetésimérleg-mozgások kikezdik a török gazdaság alapjait. Az S&P jövőre recesszióval számol Törökországban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás