Elmarad az iráni légiflotta korszerűsítése, a francia Airbus is érintett

Eleshet a több száz darabos, Irán által korábban leadott repülőgép-megrendeléstől az Airbus és a Boeing is, miután Donald Trump szankciókat jelentett be Iránnal szemben.

A Reuters hírügynökség forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a Donald Trump amerikai elnök által kedden bejelentett iráni atommegállapodásból való kilépés a 38 milliárd dollár értékű repülőgép-beszerzést is érintheti, mivel az Egyesült Államok szankciókat is kilátásba helyezett a közel-keleti országgal szemben.

Ezek között szerepel a két repülőgépgyártónak még az Obama-adminisztráció idején kiadott exportengedély visszavonása is – ennek hiányában pedig sem a Boeing, sem az Airbus nem szállíthat Iránnak. Az állami Iran Air légitársaság kétszáz repülőgépet rendelt a két nagy gyártótól listaáron számolva 38,3 milliárd dollár értékben.

Az Airbust azért érinti az ügy, mert bár európai székhelyű gyártó, repülőgépeihez számos alkatrészt amerikai cégek szállítanak be. Irán összesen 118 gépre szóló megállapodást kötött az Airbus-szal, melyből 12 darab az A380-as lett volna, de Irán később 100 darabosra csökkentette a megrendelést, melyből az óriásgépek teljesen kiestek.

Már Iránnak sem kellenek az Airbus óriásgépei

80 darab gépet a Boeingtól, 20 további repülőt pedig az Airbus regionális gépeket gyártó leányvállalatától, az ATR-től kértek. Az Airbust azért is érinti rosszabbul a helyzet, mert a Boeingtől 30, Toulouse-ból viszont 53 szélestörzsű repülőgépet rendeltek, amelyeket nagyobb haszonkulccsal lehet értékesíteni. Ráadásul az 53 gép nagyobb része Airbus A330neo típusokból áll, melyek mögül az elmúlt hónapokban több megrendelő is kihátrált, és helyettük a Boeing 787 Dreamlinerét választották.

Az Airbus és a Boeing azt közölte a hírügynökséggel, hogy tanulmányozni fogják a helyzetet, azt azonban jelezték, hogy a kieső gyártókapacitást könnyen le tudják majd kötni új megrendelésekkel. A regionális gépeket gyártó ATR helyzete bonyolultabb, mert 8 gépet már átadtak a megrendelésből, a fennmaradó 12 gép pedig még idén megérkezett volna Teheránba. A szankciók augusztusban lépnek életbe, addig legfeljebb két gépet tudnak még leszállítani, a megmaradó 10 gépet azonban költséges procedúra árán tudják csak másnak eladni, mivel a gyártást már megkezdték.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »