Medvegyev marad az orosz kormányfő

Ismét Dmitrij Medvegyevet jelölte az orosz kormány élére hétfőn a hivatalába frissen beiktatott Vlagyimir Putyin elnök.

A kormányfő kinevezését jóvá kell még hagynia az orosz parlament alsóházának is, amely vitát tart a kérdésről. A miniszterelnöki szék sorsa ugyanakkor biztosnak tekinthető, mert az Állami Dumában a kormányzó Egységes Oroszország pártnak háromnegyedes többsége van. Vjacseszlav Vologyin házelnök és a négy frakcióvezető hétfői tanácskozásán eldőlt, hogy a kormányfő kinevezéséről nyílt szavazást fognak tartani.

Az országot 2012 óta kormányzó előző Medvegyev-kabinet hétfőn az elnöki eskütételt követően mondott le. Előzőleg, vasárnap Putyin köszönetet mondott a miniszterek munkájáért, külön kiemelve az 52 éves Medvegyev érdemeit. A RIA Novosztyi hírügynökség hétfőn, szakértői véleményekre hivatkozva azt állította, hogy Medvegyev a kormánytagok kevesebb mint felét fogja lecserélni. Egybehangzó orosz sajtóértesülések szerint egyébként Medvegyev délután a kormánypárti frakcióval zárt ülésen ismertette miniszterelnök-helyettesek névsorára vonatkozó elképzeléseit.

A médiához eljutott információk szerint Anton Sziluanov jelenlegi pénzügyminiszter az új kormányban első miniszterelnök-helyettessé lép elő. A szociális politikáért felelős helyettes kormányfő Tatyjana Golikova lesz, aki jelenleg a számvevőszéket irányítja. A szociális területet eddig felügyelő Olga Gologyec a kulturális és sportügyeket veszi át Vitalij Mutkótól, aki a doppingbotrány kirobbanásakor sportminiszter volt. Mutko az építőipar irányítását kapja meg.

Az ipar felügyeletét arra a Dmitrij Kozakra bízzák, aki eddig miniszterelnök-helyettesként a Krím és Szevasztopol ügyeivel foglalkozott, a hadiipar ügyeit pedig Jurij Boriszov eddigi védelmi miniszterhelyettes veszi kézbe. A közlekedést Makszim Akimov, az elnöki apparátus helyettes vezetője kapja meg, az agrár-ipari komplexumot pedig Alekszej Gorgyejev, aki Oroszország központi szövetségi körzetében elnöki különmegbízott. A kormányapparátus feje, miniszterelnök-helyettesi rangban Konsztantyin Csujcsenko, az elnöki ellenőrző igazgatóság jelenlegi vezetője lehet.

Nem jut szerephez az új Medvegyev-kormányban a jelek szerint Igor Suvalov volt első miniszterelnök-helyettes, sem pedig az eddig kormányfő-helyettesi posztot betöltő Dmitrij Rogozin, Alekszandr Hloponyin, Arkagyij Dvorkovics, Szergej Prihogyko és Jurij Trutnyev.

Moszkva, 2018. május 7. Vlagyimir Putyin újraválasztott orosz elnök (b) Dmitrij Medvegyev miniszterelnök gratulációját fogadja, középen Gerhard Schröder volt német kancellár áll az államfõ beiktatási ünnepségén a moszkvai Nagy Kreml-palotában 2018. május 7-én. A negyedik államfõi mandátumát kezdõ Putyin a szavazatok 77 százalékának elnyerésével gyõzött a márciusi elnökválasztáson. (MTI/AP/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Alekszej Druzsinyin)

Moszkva, 2018. május 7.
Vlagyimir Putyin újraválasztott orosz elnök (b) Dmitrij Medvegyev miniszterelnök gratulációját fogadja, középen Gerhard Schröder volt német kancellár áll az államfő beiktatási ünnepségén a moszkvai Nagy Kreml-palotában 2018. május 7-én. A negyedik államfői mandátumát kezdő Putyin a szavazatok 77 százalékának elnyerésével győzött a márciusi elnökválasztáson. (MTI/AP/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Alekszej Druzsinyin)

Dmitrij Medvegyev – Vlagyimir Putyinhoz hasonlóan – a mai Szentpéterváron született, jogi végzettségű és a 90-es évek első felében Anatolij Szobcsaknak, az orosz „északi főváros” néhai polgármesterének apparátusában dolgozott. Egy faipari vállalatnál, jogi igazgatói minőségben tett kitérő után Medvegyev követte Moszkvába az 1999-ben miniszterelnökké kinevezett Putyint.

Még ugyanabban az évben, amikor a betegeskedő Borisz Jelcin elnök ügyvezető államfővé nevezte ki Putyint, Medvegyev a Kreml apparátusának második embere lett. A 2000-ben megtartott elnökválasztás kampányában ő irányította Putyin stábját. Medvegyev ezután a Gazprom földgázipari monopólium csúcsain töltött be pozíciókat, majd onnan továbblépve az elnöki adminisztráció vezetését vette át, később pedig az országos projektek végrehajtásáért felelős első miniszterelnök-helyettes lett.

2008-ban, amikor Putyin az alkotmányos korlátozás miatt, két egymást követő elnöki ciklust kitöltve már nem maradhatott tovább a Kremlben, Medvegyevet jelölte maga helyett az államfői posztra, maga pedig négy évig a miniszterelnöki posztot töltötte be. 2012-ben azután az orosz politikai tandem két tagja helyet cserélt egymással.

Elnökként Medvegyev egy Putyinnál nyugatosabb és a nemzetközi színtéren kompromisszumkészebb vezetőként pozicionálta magát. Olyanként, aki különös hangsúlyt fektet az ország modernizálására, az óvatos politikai reformokra és a korrupcióellenes harcra. Tavaly azonban, miniszterelnökként már éppen ő vált Alekszej Navalnij ellenzéki politikus korrupcióellenes kampányának célpontjává.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »